Megjelent az egészségügyi jogviszonyról szóló kormányrendelet, a másodállások korlátozásában nem engedett a kormány

Egészségügy
2020 november 29., 07:26

Szombat este került fel a Magyar Közlöny honlapjára a kormányrendelet, ami az egészségügyi jogviszonyról szóló részletszabályokat tartalmazza. A részletszabályok lényegét már napok óta lehetett tudni, mivel az elvben csak a veszélyhelyzet végéig az állami egészségügyi intézményrendszer élére kinevezett Pintér Sándor belügyminiszter levélben tájékoztatta erről a Magyar Orvosi Kamarát és a parlamenti frakciók vezetőit.

Így lehetett tudni, hogy a kormány több ponton is figyelembe vette a Magyar Orvosi Kamara tiltakozását a korábban megjelent javaslatokkal szemben, ugyanakkor a legkényesebb kérdésben, azaz a a másodállások korlátozásában a kormány egyelőre nem nyitott a kompromisszumra, és a korábban kiszivárgott hírekkel szemben nem is halasztják 2023-ig a másodállások vállalásának korlátozását. Korábban bővebben is írtunk arról, hogy ezt miért fogadja sok egészségügyi dolgozó a jelentős béremelés ellenére is rosszul. A jelenlegi tervek szerint mindenesetre az új munkaszerződések megkötési határideje 2021. március 31-e lesz. A másodállással kapcsolatos összeférhetetlenségi szabályokat pedig majd egy külön rendelet szabályozza, így ennek részleteinek megismeréséig még várnunk kell.

Ami viszont változik az eredeti tervekhez képest, hogy a kormány hajlandó

  • az orvosok és egészségügyi szakdolgozók kötelező kirendelhetőségének (átvezényelhetőségének) idejét „békeidőben” a törvényben szereplő 1+1 évről a munka törvénykönyvében meghatározott évi 44 napra csökkenteni (veszélyhelyzetre más, korábban keletkezett jogszabályok vonatkoznak),
  • és lehetővé tenni, hogy azokban a 16 éven aluli gyereket nevelő családokban, ahol mindkét szülő egészségügyi szolgálatot teljesít, csak egyikük legyen kirendelhető.

Ugyanígy, a részletszabályok szerint nem lesz kirendelhető az az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy, aki várandós, aki 3 év alatti gyermeket nevel, aki nagycsaládos, aki 16 év alatti gyermekét egyedül neveli, aki személyesen gondozza hozzátartozóját, aki igazoltan legalább ötven százalékos mértékű egészségkárosodásban szenved, aki szakvizsgája előtt áll, valamint aki öregségi nyugdíjra jogosult és nem járul hozzá a kirendeléséhez.

A kirendelésről az érintetett legalább 10 munkanappal korábban írásban kell tájékoztatni minden részletről, így a kirendelés időtartamáról, a munkavégzés helyéről, az illetményéről és a kapcsolódó szállás- és utazási kérdésekről.

Az Emmi közleménye szerint a kormány a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezés érdekében ugyanakkor a veszélyhelyzet idejére speciális átmeneti szabályokat is alkotott: veszélyhelyzet idején a koronavírusos betegek kórházi ellátásának biztosítása érdekében szigorúbbak a kirendelésre vonatkozó szabályok.

A változásokat Facebookon értékelte a Magyar Rezidens Szövetség. A legfontosabb fejleményekként ezeket említették:

  • A veszélyhelyzetben a kormányt megillető jogkörrel élve kitolták az új munkaszerződés megkötésének határidejét, ami 2021. március 1. lesz.
  • Január és február hónapra már az új bértábla szerinti bérek járnak (hacsak valakinek nem volt magasabb a jelenlegi illetménye). Értelmezésünkben ezeket az emelt összegeket a rendes időben, tehát nem utólag fogják kifizetni.
  • Ugyanakkor korlátozásként 11.29-től bevezetésre került, hogy a veszélyhelyzet alatt az egészségügyi dolgozó nem mondhat fel.