Demeter Szilárd ment volna vitázni az ATV-be, de az Emmi nem engedte el

POLITIKA
2020 november 30., 20:25

Hiába ment volna, nem szerepelhetett az ATV Egyenes beszéd című műsorában Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója – írta meg a Telex. Az ATV-ben Rónai Egon műsorvezető azt mondta, hívták Demetert, aki ment is volna, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezt megtiltotta neki.

Délután 5 körül közleményben határolódtak el a PIM és tagintézményeinek muzeológusai és más munkatársai Demeter nemzetközi botrányt kavaró, a fideszeseket a zsidókkal, a liberálisokat a nácikkal, Európát a gázkamrákkal, Soros Györgyöt pedig Hitlerrel azonosító publicisztikájától. Demeter a botrány ellenére nem mond le, még csak bocsánatot sem kért. Úgy tűnik, nem is kell neki, a kormány legalábbis kiállt mellette.

Demeter Szilárd Tusványoson 2018-ban.
photo_camera Demeter Szilárd Tusványoson 2018-ban. Fotó: Botos Tamás/444

Szabó Tímea eközben arról posztolt a Facebookon, hogy két kormánypárti politikus sem állt ki vele vitázni: „Megfutamodott a kormány, Rétvári nem mer velem kiállni vitázni! Ma este az ATV Csatt című műsorában vitáztam volna a kormány valamelyik katonájával. Úgy tudom, először Dömötör Csabát küldték volna, aztán valószínűleg rájöttek, hogy ő kevés lesz, ezért bedobták Rétvári Bencét, mint az egyik leggátlástalanabbul hazudozó államtitkárt. De most jött a hír, hogy Rétvári se mer eljönni velem vitázni.”