Akár 30 évig bezárva tarthatta fiát egy svéd nő

külföld
2020 december 01., 16:52

Letartóztatott a svéd rendőrség egy idős stockholmi nőt, mert akár 30 évig a lakásba bezárva tarthatta felnőtt fiát. A most 40 éves férfit egy rokon találta meg a lakásban, miután az idős nő kórházba került. A rokon azt mondta, legutóbb 20 éve járt a lakásnál, mert beszélni szeretett volna az anyával a fia egészségéről, a nő ugyanis 11-12 éves korában magyarázat nélkül kivette az iskolából a gyerekét, és otthon tartotta.

A svéd média szerint a rokon mostani látogatásakor nyitva találta a sötét és vizelettől bűzlő lakást, belépve pedig hiába szólította a férfit, senki nem válaszolt. Később neszt hallott a konyhából, ahol a férfi egyedül ült egy sarokban az utcai lámpa fényénél, lábát térdig gyulladásos sebek borították. Mikor meglátta a belépő rokont, felpattant, és a rokon nevét kezdte hajtogatni, valószínűleg felismerte évtizedekkel korábbi látogatása után.

A férfit kórházba szállították, ahol kiderült, hogy súlyos sérüléseket okozhatott neki az anyja, ezen kívül elvesztette mostanra csaknem az összes fogát is.

A 70 éves anyát testi sértéssel és személyi szabadság korlátozásával vádolják, akár 10 évet is kaphat. A svéd ügyészség ezen kívül nem közölt mást, egyelőre még azt sem tudják pontosan, hány évig tarthatta pontosan bezárva a gyerekét. A svéd média azonban a férfire rátaláló rokon elmondása alapján azt is jelentette, hogy az anya elvesztette egy gyerekét, majd a második gyereknek ugyanazt a nevet adta, mint az elsőnek, és betegesen igyekezett mindentől megóvni a fiút. Ő az, akit most a lakásba bezárva találtak. (BBC)