Szájer József elismerte, hogy ő volt ott a brüsszeli buliban, amire lecsapott a rendőrség

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

A Fidesz hétvégén lemondott EP-képviselője, Szájer József megerősítette, hogy ő volt az a magyar politikus, akit pénteken a rendőrök tetten értek egy buliban. 

A belga lapok kedden arról írtak, hogy az esemény egy 25 fős szexparti volt, ahol főleg férfiak voltak jelen, és a jelenlévők között volt egy magyar EP-képviselő is, aki az ereszcsatornán próbált menekülni. A lapok ugyan Szájer nevének említése nélkül, de elég egyértelműen meg is írták, hogy a Fidesz befolyásos politikusa lehetett az a képviselő. 

Szájer kedd délután egy közleményt tett közzé honlapján, a honlap azonban jelenleg nem tölt be. De idézi a közleményt többek között az Origó is

„A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek.

Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el, nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem.

Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.”

Később a fideszes sajtóbirodalom lapjaiban tovább frissült Szájer közleménye, az elejére bekerült ez a rész is:

„Vasárnap bejelentett lemondásommal levontam a személyes és politikai következtetést. Megkövetem a családomat, kollégáimat, a választóimat. Kérem őket, hogy botlásomat, harminc éves kitartó és elkötelezett munka fényében értékeljék. A botlás személyes, azért csak magam tartozom felelősséggel, kérem ne terjessze azt ki senki se a hazámra, se a politikai közösségemre.”

Délután közleményt adott ki a brüsszeli ügyészség is, mely alapján úgy tűnik, hogy az ereszcsatornán át menekülni próbáló Szájer hátizsákjában találtak kábítószert

Szájer József a hétvégén mondott le váratlanul az EP-helyéről. A Fidesz egyelőre nem kommentálta a híreket, de a napokban ezzel a fotóval köszönték meg Szájer József brüsszeli munkáját: