A buli házigazdája szerint Szájer azt mondta neki, hogy ő is rendezett már szexpartit a saját lakásában

POLITIKA
2020 december 02., 14:27
photo_camera A házigazda.

Nyilatkozott a belga De Standaard-nak David Manzheley, annak a belga járványügyi előírásokat megsértő meleg orgiának a házigazdája, amin Szájer József fideszes EP-képviselő is részt vett múlt pénteken, két nappal a lemondása előtt. A beszámolója fő vonalakban egybevág az eddigi információkkal, de egyes pontjain újdonságokat is tartalmaz.

A 29 éves, közgazdasági diplomával rendelkező férfi elmondta, hogy alapesetben úgy kéthavonta szokott ennél sokkal nagyobb, durván százfős meleg orgiákat rendezni bérelt lakásokban és más helyszíneken. Hobbiként, élvezetből, nem pénzkereset végett. Ez most egy jóval szerényebb esemény volt, amit a saját belvárosi lakásába szervezett, ahol a barátjával kettesben élnek. Whatsappon hirdette meg az eseményt a barátai körében, a részvétel feltétele az volt, az az illető ne legyen HIV-pozitív vagy koronavírusos. Tízen mondtak igent, köztük többen olyanok, akik már átestek a covidon, ők mind elhozhatták egy-egy barátjukat, Manzheley szerint így került a társaságba Szájer is.

A házigazda azt állítja, hogy az ő bulijain nincs zene és tánc, ez ellentmond a korábbi híreknek, hogy emiatt hívták rájuk a rendőrséget. Manzheley elmondása szerint a bulijai csakis szabad szexről szólnak. “Ide csakis a szexért járnak. Az óvszer nélküli szexért, férfiakkal. Nők nincsenek jelen. Az egyetlen szabály, hogy a résztvevők nem lehetnek HIV- vagy koronavírus-pozitívak.” - magyarázta. Szintén alapszabály, hogy a vendégeknek meztelenre kell vetkőzniük.

Elbeszélése szerint amikor a rendőrség megjelent, ő az egyik szobában szexelt éppen, így nem tudja pontosan, mi történt a nappaliban. Így azt sem érti, hogy Szájer József hogyan lehetett felöltözve, amikor elmenekült a rendőrök elől. (Egyes korábbi hírek arról szóltak, hogy a magyar EP-képviselő meztelenül mászhatott le az elsőről az ereszcsatornába kapaszkodva.)

A házigazda elmondása szerint korábban nem ismerte a “szakállas férfit”, aki a délután hatkor kezdődő buli elején röviden bemutatkozott neki. Manzheley nyilatkozata szerint Szájer azt nem mondta meg neki, hogy EP-képviselő, azt viszont igen, hogy régóta él Brüsszelben és azt is megemlítette, hogy ő is rendezett már a saját otthonában szexpartit.

Manzheley szerint a résztvevők abból a nemzetközi meleg társaságból kerültek ki, akiket Brüsszelben ismert meg. A házigazda a De Standaard cikke szerint nem háborodott fel azon, amikor utólag megtudta, hogy a vendége olyan EP-képviselő, akit odahaza egyesek melegellenesnek tartanak, mert mint mondta, eleve nem érdekli a politika és bár ez képmutatás, de nem Szájer az egyetlen képmutató politikus.