Kitiltják Róma utcáiról a fiákereket

ÁLLAT
2020 december 03., 13:51

Kitiltják Róma utcáiról a lovak húzta különféle fiákereket és kocsikat, melyeket eddig a turisták vehettek igénybe, írja a Guardian. A döntést a város polgármestere, Virginia Raggi jelentette be, ugyanakkor közölte azt is, hogy a döntés nem vonatkozik az olasz főváros parkjaira.

Raggi hangsúlyozta, hogy többé nem lehet majd belefutni olyan jelenetekbe, hogy a fáradt lovak araszolni próbálnak a tűző napon a forgalomban állva, ugyanakkor a város történeti parkjaiban lehet majd még ilyen szolgáltatást kínálni a turistáknak.

Állatvédő szervezetek, melyek régóta kampányoltak a lovaskocsik betiltásáért, nem is teljesen elégedettek. Szerintük a rendkívül jövedelmező, egy négy fős társaságnak egy két órás utat akár 350 euróért is hirdető fiákeresek rendkívül túlhajtják a lovakat, és állatkínzásnak minősül, ahogy ezek az állatok a városban kénytelenek botorkálni. A szervezetek azzal sem elégedettek, hogy Raggi nem jelentett be konkrét dátumot a tiltásra, csak általánosságban beszélt erről. Azt ugyanakkor üdvözölték, hogy a jövőben legalább a lovak nem fognak az autók között botorkálni. Egy korábbi szabályozásban amúgy azt már korlátozták, hogy nem lehet a lovakkal utcára menni 30 fokosnál melegebb hőmérséklet esetén.

A Guardian felidézi, hogy az elmúlt években több eset is felborzolta az olasz közvéleményt, ugyanis előfordult, hogy túlhajszolt lovak az utcán estek össze, és volt, hogy meg is haltak ott.

A címlapkép illusztráció, nem Rómában készült.