Avokádót lakmározó és dolgozókat harapdáló, hatalmas patkányok leptek el egy New York-i gyorséttermet

POKOL
2020 december 10., 10:39

Hatalmas patkányhorda rohant meg manhattani gyorséttermet, amit ideiglenesen be kellett zárni. Az állatok négy dolgozót is megharaptak az elmúlt hónapokban, mert mint kiderült a patkányok egy ideje már ott éltek az étteremben, ahol sokáig nem nagyon foglalkoztak a rágcsálók szakszerű irtásával.

Egy ideig maguk a dolgozók vették fel a harcot az állatokkal, több tucat patkányt csaptak agyon seprűvel vagy dobozokkal.A végén az ott dolgozók már szabályosan pánikoltak az állatok miatt, akik mindent megrágtak. „Harapásnyomok voltak az avokádón is” – emelte ki a patkányok ezek szerint egyik legfontosabb pusztítását az egyik ott dolgozó a NY Postnak.

A dolgozók szerint a patkányok a nyár végén érkeztek meg, először csak a nyomaikat látták – harapásokat a zöldségeken, lyukas zsákokat és átharapott csomagolásokat. Majd lassan mindenhol volt már patkányürülék, egy idő után pedig az állatok is előkerültek, és egyre csak többen lettek.

Az első dolgozót októberben harapták meg, de az étterem még egy hónapig nyitva volt, amíg az üzletvezetőt meg nem harapta november végén egy állat. Ezután zárták be az éttermet pár napra, hogy végre kitakarítsanak, de a dolgozók még mindig félnek a patkányoktól, akik állítólag hatalmasra híztak, amiért folyamatosan kajaközelben voltak.

(NY Post)