Öngyilkos robbantó robbanthatta fel a lakókocsit Nashville belvárosában

külföld
2020 december 27., 11:40

Az amerikai hatóságok szerint feltehetően egy öngyilkos merénylő robbantotta fel lakókocsiját Nashville belvárosában karácsony napjának kora reggelén. A robbanás helyszínén emberi maradványok nyomait találták meg a nyomozók, és a most a DNS-minták alapján próbálnak rájönni, ki követhette el a robbantást, írja a BBC.

Egy feltételezett gyanúsított otthonát már át is kutatták a rendőrök Nashville egyik elővárosában. A robbanásban három ember sérült meg, több épület is komolyabban megrongálódott, és akkora kár keletkezett a telekommunikációs rendszerben, hogy öt államban is akadozott a szolgáltatás. Olyan erejű bomba robbant fel a lakókocsiban, hogy a robbanásban csúcsidőszakban minden bizonnyal sokkal több áldozata lett volna.

photo_camera Fotó: HANDOUT/AFP

Egyelőre senki nem tudja, hogy mi állhatott a robbanás mögött. Helyi üzletemberek és ismert szereplők 300 ezer dollárt dobtak össze annak, aki meg tudja nevezni a robbantás felelősét.

A hatóságok szerint jelenleg a legvalószínűbb, hogy a robbantó is a járműben volt a robbanás pillanatában. A CNN úgy tudja, hogy az FBI jelenleg nem keres további személyeket a robbanással összefüggésben. Több amerikai lap is arról írt, hogy az FBI a feltételezett gyanúsított anyját keresi, hogy DNS-mintát vegyenek tőle. Ennek a gyanúsítottnak az elővárosbeli otthonát kutatták át a rendőrök.

Tennessee állam kormányzója csodának nevezte, hogy a robbantásban egyetlen járókelő sem halt meg.

photo_camera Fotó: HANDOUT/AFP

December 25-én hajnali hatkor érkezett bejelentés a rendőrséghez, hogy lövéseket lehetett hallani Nashville éjszakai életéről ismert városrészében. A kiérkező rendőrök itt akadtak rá a lakókocsira, melyből egy figyelmeztető üzenet szólt, hogy mindenki hagyja el a környéket. A jármű pár perccel később felrobbant a telekommunikációs vállalat, az AT&T helyi épülete előtt.