Trump hívei megostromolták a Capitoliumot, Bident szentesítették, Trump átadja a hatalmat

  • A választási vereségét elismerni képtelen Donald Trumpnak sikerült eléggé feltüzelni a híveit, hogy azok megrohanják az éppen a választás eredményét hitelesítő törvényhozás épületét.
  • A zavargásoknak halálos áldozatai is vannak.
  • A Washington Post és a NYTimes Trump felelősségre vonását követeli.
  • A kényszerszünet után összeült a szenátus és a képviselőház a Capitolium épületében, és végül hitelesítették Biden győzelmét.
  • Trump bejelentette, hogy január 20-án átadja a hatalmat Bidennek.
2021 január 07., 11:02

Sorra hátráltak ki Trump mögül közeli szövetségesei is

Az Axios szedte össze, hogy a választási veresége óta hogyan fordultak sorra Trump ellen olyanok is, akik vagy nekik köszönhették a posztjukat, vagy pedig éveken át hűségesen segítették Trumpot.

Az utóbbi hetekben

  • rendszeresen olyan konzervatív bírák söpörték le a választási csalásról szóló, bizonyítékok és alap nélküli beadványokat, akiket Trump nevezett ki
  • a Trump által a Legfelsőbb Bíróságba ültetett bírák sem kívántak közbeavatkozni a választás után
  • Georgia kormányzója, aki jelentős részben Trumpnak köszönhette a posztját, szintén nem volt hajlandó beleavatkozni a választási eredmények felülbírálásába
  • a szenátus republikánus többségének vezetője, Mitch McConnell éveken át simán együttműködött Trumppal és nem emelt szót nyilvánosan egy rakás dolog ellen, amiről amúgy lehetett tudni, hogy zárt ajtók mögött nevetségesnek talál, de most a szenátusban arról beszélt, hogy a kongresszusnak Biden győzelmét kell bejelentenie.
  • A republikánus szenátor, Tom Cotton, aki az egyik leghűségesebb szövetségese volt a szenátusban, nyíltan elítélte, amit Trump a választások után tett. Ez azért is érdekes fejlemény az Axios szerint, mert Cotton indulni tervez 2024-ben, és az, hogy nekiment Trumpnak, azt jelentheti, hogy Cotton úgy számolt, a bukott elnök már nem fog komoly politikai fenyegetést jelenteni a következő ciklus során.
  • Volt egy rakás republikánus is, aki nem volt hajlandó beleállni abba, hogy szavazatukkal megtámadják az egyes államok választásának végeredményét. Persze rengetegen voltak, akik viszont belementek ebbe: Pennyslvania esetében a képviselőházban 138 támogató és 282 ellenző szavazattal bukott el a végeredmény megtámadásáról szóló javaslat, míg a szenátusban 7 a 92 ellen volt az arány.
  • És végül ott van Mike Pence alelnök, aki éveken át hűségesen követte mindenben Trumpot, ugyanakkor a legvégén az alkotmányra hivatkozva nem volt hajlandó teljesíteni Trump kérését, és elutasítani Biden kinevezését.

Az Axios is hangsúlyozza, hogy itt nem hősökről van szó, hanem olyan emberekről, akik közelről nézték, ahogy a rendszer omlik össze, és a végén ilyen vagy okból nem engedték, hogy teljesen összetörjön.

2021 január 07., 09:59

Angela Merkel dühös és szomorú volt szerda este

A német kancellár is megszólalt a szerdai, washingtoni eseményekkel kapcsolatban, és Merkel elmondta, hogy a Capitoliumba betörő emberekről készült felvételek láttán dühös és szomorú volt. Mint mondta, sajnálja, hogy Trump november óta nem ismerte el vereségét. (Reuters)

2021 január 07., 09:18

Nem a semmiből jött a washingtoni sámánostrom

photo_camera Fotó: Win McNamee/Getty Images/AFP

Hosszan és kitartóan hergelte Trump a híveit a valóság ellen, mire a Capitolium megtámadásáig jutottak. Amilyen megdöbbentőek a capitoliumi képek, éppen olyan logikus, hogy ide jutott a trumpizmus. A támadás előtt arról beszélt az elnök feltüzelt rajongóinak, hogy soha nem ismeri el a vereséget.

2021 január 07., 08:48

A Fehér Ház jogi vezetője mindenkinek azt tanácsolta, hogy tartsa távol magát Trumptól

Miután Trump támogatói betörtek a Capitoliumba, az elnök stábjának több tagja aggódni kezdett, hogy akaratuk ellenére nem válnak-e egy puccs résztvevőivé, írja belső források alapján a Vanity Fair újságírója, Gabriel Sherman.

Az egyik fehérházi alkalmazott például azt mesélte egy barátjának, hogy a Fehér Ház jogi vezetője, Pat Cipollone azt javasolta a hivatalnokoknak, hogy maradjanak távol Trumptól, hogy ne tűnhessen úgy, mintha segítenék vagy lehetővé tennék a cselekedeteit. Cipollone azzal érvelt, hogy ha távol maradnak az elnöktől, akkor csökkentik az esélyét, hogy hazaárulás vádjával fogják perbe őket.

Egy fehérház-közeli republikánus politikus pedig arról beszélt a lapnak, hogy több üzleti vezető is, miután rémültek látták, hogy mi történik Washingtonban, próbálták elérni Trumpot, hogy állítsa le a hőzöngő tömeget, de az elnök nem fogadta senki hívását. Voltak, akik ekkor Trump kabinetfőnökét, Mark Meadowst keresték, de ő se reagált semmiféle megkeresésre. (Yahoo News)

2021 január 07., 08:47

Jóváhagyta az USA kongresszusa az elnökválasztás végeredményét: Joe Biden a győztes

Alabamától Wyomingig az összes tagállam elektori szavazatát jóváhagyták az USA kongresszusában a képviselők, és ezzel hivatalosan is elismerték, hogy az USA 2020-as elnökválasztását Joe Biden nyerte meg.

A máskor csak formalitásnak számító eljárás rendkívül hosszúra nyúlt. Részben mert az ülést meg kellett szakítani, amikor a Capitoliumba tüntetők nyomultak. Részben pedig azért, mert három állam eredményét néhány republikánus képviselő megtámadta, és államonként két-két órát kellett vitatkozni az eredményen.

Ezzel lezárult az elnökválasztás menete: november elején szavazott a lakosság, majd decemberben a tagállamok elektorai szavaztak a néptől kapott felhatalmazásuk alapján, most pedig a törvényhozás jóváhagyta az eredményt. A következő, és egyben utolsó állomása a procedúrának január 20-án lesz, amikor Joe Biden leteheti az esküt, és ezzel hivatalba lép.

Joe Biden
photo_camera Joe Biden Fotó: CHANDAN KHANNA/AFP
2021 január 07., 08:18

Pennsylvania eredményét is hiába támadták a republikánusok, egyre közelebb Biden győzelmének jóváhagyása

Két órás vita után a képviselőház leszavazta azt a republikánus indítványt, ami Pennsylvania állam eredményeit támadta volna meg. Ezzel még egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a Kongresszus jóváhagyja Biden megválasztását, hiszen a szenátus korábban gyakorlatilag vita nélkül leszavazta már az állami eredmények megtámadását.

A képviselőházban 282-138 arányban bukott el a republikánus javaslat. Hamarosan összeül a két ház, és a két eredmény ismeretében jóváhagyják Biden győzelmét Pennsylvaniában.

2021 január 07., 07:40

Nincsenek már épületfoglalók a Capitoliumban

Helyi idő szerint hajnai negyed 2-re a hatóságoknak sikerült teljesen kiüríteni a Capitol Complex nevű kormányzati negyedet Washingtonban, írja az NBC News a Capitolium alkalmazottainak kiküldött belső üzenet alapján.

2021 január 07., 07:27

A Twitter és a Facebook is letiltotta Trumpot a további posztolásról

Nem csak törölte Trump posztját a Twitter, de 12 órára ki is zárták a fiókjából, jelentette be a mikroblog-szolgáltató. Trump szerda este dicsérte a Capitolium épületébe betörő tömeget és elcsalt választásról beszélt, mire a Twitter és a Facebook előbb két posztját is törölte, majd mindkét oldal fel is függesztette a fiókját.

A Twitter azt írta, hogy akár végleg is törölhetik az elnök fiókját, amennyiben a jövőben is megsérti az oldal alapelveit. Nem sokkal később a Facebook szóvivője is bejelentette, hogy Trump két posztja is megsértette az oldal alapszabályát, így 24 órára kizárták az oldalról, azaz az amerikai elnök nem tud posztolni Facebook-oldalára.

Mindkét oldalnál úgy ítélték meg, hogy Trump bejegyzéseivel nem hogy csillapítani próbálta volna a kedélyeket, hanem épp ellenkezőleg, szította az erőszakot, ez pedig ellentétes a két közösségi oldal alapszabályával.

2021 január 07., 07:20

Trump stábjából hárman felmondták, és sokan követhetik őket

A Capitolium ostroma annyira megrendítette Trump stábjának több tagját is, hogy tanácsadói és sajtósai közül is többen jelezték, hogy a lemondásukat fontolgatják, illetve hárman már be is adták a felmondásukat. (Forbes)

2021 január 07., 07:19

Trump kitiltotta Mike Pence kabinetfőnökét a Fehér Házból

Az NBC News információi szerint Donald Trump kitiltotta a Fehér Házból alelnöke, Mike Pence kabinetfőnökét, Marc Shortot. Short korábban a Fehér Ház jogi osztályát is vezette Trump elnöksége alatt, míg az utóbbi időben Pence legfontosabb embere volt, és ő felelt az elektori szavazatokkal kapcsolatos ügyekért.

photo_camera Fotó: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS/AFP

Trump és Pence között azután romlott meg végleg a viszony, hogy az elnök hiába próbálta meg rávenni alelnökét, hogy ne fogadja el a választás eredményét, de Pence szerint az alkotmány értelmében nem volt lehetősége.

2021 január 07., 06:30

A szenátus elutasította a pennsylvaniai eredményt támadó beadványt

92 - 7 arányban elutasította a szenátus az utolsó olyan beadványt, ami Biden győzelmét kérdőjelezte meg az amerikai törvényhozásban. Vagyis a republikánusok elsöprő többsége sem támogatta a további időhúzást. A republikánus frakció vezetője szerint több kifogás nem lesz, úgyhogy hamarosan jóváhagyhatják a képviselők Biden győzelmét. (BBC)

2021 január 07., 06:23

Obama a nemzet szégyenének nevezte az ostromot

Trumpot hibáztatja, a republikánusoknak szerinte dönteniük kell, hogy a tüzet vagy Amerikát választják-e.

2021 január 07., 06:21

Lemondott Melania Trump kabinetfőnöke

Stephanie Grisham a szerdai zavargások miatt minden kapcsolatot megszakít a Trump-családdal.

2021 január 07., 05:39

Így foglalták el a Capitoliumot

Az ostrom képe.

2021 január 07., 05:38

Trumpisták rontottak be a Capitoliumba

Donald Trump beszéde után Washington D. C.-ben az amerikai elnököt támogató több ezer emberből többen megrohanták a Capitolium épületét, majd dulakodni kezdtek az útjukat álló szövetségi rendőrökkel.