Ügyeskedéssel és kis szerencsével bárki beoltathatja magát

járvány
2021 január 12., 15:19

Bár sokáig kellett várni rá, január elejére konkrét tények derültek ki a magyar kormány oltási tervéről. A szöveg maga sok kérdést felvet, de az a részlet biztosan kiderült belőle, hogy az egészségügyi dolgozók az első csoport, akik kaphatnak a koronavírus elleni vakcinából.

Az ő oltásuk már december végén megkezdődött, de olvasóink és a MOK beszámolói alapján egyelőre komoly problémákkal küzd a rendszer.

  • Nincs prioritási sorrend az egészségügyi dolgozók között, például a veszélyeztetettség szempontjából.
  • Bizonyos oltópontokhoz nehéz, vagy egyáltalán nem lehet időpontot szerezni.
  • Másutt viszont előzetes egyeztetés nélkül besétálhat az ember, és beoltják.
  • Akár még akkor is, ha nem egészségügyi dolgozó.

Bejelentkezés nélkül besétálni

Olvasónk klinikai szakpszichológusként jogosult volt az első körben jelentkezni az oltásra, de azon maga is meglepődött, hogy semmilyen prioritási sorrend nincs, ami alapján mondjuk először a covid-osztályokon dolgozókat vagy a koruk, egészségi állapotuk miatt veszélyeztetettebb csoportba tartozókat oltanák be. Erre ugyanis a regisztrációs folyamat során a rendszer nem kérdez rá. Ezt támasztja alá a Magyar Orvosi Kamara titkára, Svéd Tamás írása is a MOK oldalán:

"A hozzánk eljutó hírek és egyebek között a megváltoztatott, oltottságot hirdető Facebook profilok alapján az első napokban kapott oltást csecsemővel otthon tartózkodó kismama, a járvány kezdete óta az ellátásban nem résztvevő, nyugdíjas professzor, valamint számos adminisztratív munkatárs."

Imént említett, magánpraxisban dolgozó olvasónk regisztrált az erre kialakított felületen, és kapott is időpontot két héttel későbbre, egy budapesti oltópontra. Viszont egy ismerősétől megtudta, hogy egy másik budapesti oltóponton időpont és előzetes regisztráció nélkül is többen kaptak oltást, ezért úgy döntött, ő is megpróbálja.

Mikor odaért, csak az alapvető adatait kellett megadnia egy formanyomtatványon, illetve nyilatkoznia kellett arról, hogy az egészségügyön belül milyen munkát lát el.

Azonban semmilyen, ezt igazoló iratot nem kértek el tőle, de még a személyijét, lakcím- vagy TAJ-kártyáját sem. Kevesebb ellenőrzésen esett át, mint az, aki egy kórházi vizsgálatra jelentkezik be.

Romlandó vakcinák

Bár ottléte alatt megjelent a főorvos, aki felháborodott a létszámon és több időpont nélkül érkező embert hazaküldött, olvasónk még megkapta a Pfizer/BioNTech vakcinát. Az ott dolgozók folyosói beszélgetéséből megtudta, hogy azért fogadják a bejelentés nélkül érkező jelentkezőket is, mert az intézményben már mindenkit végigoltottak, és különben nem tudnák felhasználni a rendelkezésre álló vakcinákat.

A Magyarországon elsőként engedélyezett Pfizer/BioNTech vakcinát mínusz 70 fokon kell tárolni, kiolvasztás után pedig öt napon belül fel kell használni. Elképzelhető, hogy az egyes oltópontokon tapasztalható "rugalmasság" hátterében tudatos döntés áll: mivel előfordul, hogy többen nem jelennek meg a nekik kiírt időpontban, felgyűlnek a kiolvasztott, limitált ideig felhasználható vakcinák, és hogy ne vesszenek kárba, inkább beoltják vele azt, aki időpont nélkül jelentkezik az oltóponton.

Egy másik, neve és pontos munkaköre elhallgatását kérő forrásunk hasonló módon jutott oltáshoz. Egészségügyhöz tartozó, de nem betegellátó intézményben dolgozik, és a kollégáitól hallotta, hogy van olyan oltópont, ahol csak meg kell jelenni, és megkapja a vakcinát.

"Én kórházban dolgozó pszichológusként kb. az első ezer ember egyikeként kaptam oltást, miközben semmilyen covid ellátásban nem veszek részt, és sok covid-ellátó ismerős vár még oltásra. A kormányzat kommunikációja az eü-dolgozók felé egyébként meg olyan szuper, hogy egyes orvos kollégák azzal kapcsolatban tájékozatlanok, hogy melyik vakcinát oltják az országban"

- írta nekünk egy pszichológus.

A prioritási sorrend hiányát jól illusztrálja Hadházy Ákos Facebook-posztja is, amiben egy jachtklubot vezető férfiról ír, aki úgy kaphatott az elsők között oltást januárban, hogy hajóvezetőként részt vesz a vízimentők munkájában.

Ügyeskedés

Cikkünk eddigi szereplői jogosultak voltak az oltásra. De több olyan történet is eljutott hozzánk, aminek a szereplői nem egészségügyi dolgozók, ám valamilyen úton-módon mégis sikerült beoltatni magukat.

Egy olvasónk szerint fia kíváncsiságból kipróbálta, mi történik, ha felhívja a helyi kórházat és azt mondja, hogy egészségügyi dolgozó, miközben valójában nem az. A levél szerint pár órán belül megkapta az oltást, és a trükk a család több tagjánál működött.

"Ugyan a családban nincs veszélyeztetett, de a rokonságban viszont igen. Más városban élnek, de hátha... Máshol is működött. Sőt mint kiderült, telefonálni sem kell, elég megjelenni és kitölteni a formanyomtatványt."

Egyikőjük meg is kérdezte, hogyan lehetséges ez. Azt mondták neki, hogy a regiszráltak közül sokan nem jelennek meg, így bőven marad fel nem használt vakcina.

Olyan esetről is tudunk, hogy egy harmincas éveiben járó nő kórházban dolgozó rokonságán keresztül kapott vakcinát, bár a foglalkozásának semmi köze az egészségügyhöz.

Egy jogász végzettségű Tumblr-blogger pedig adatai kitakarásával rakta ki a közösségi oldalra az oltást igazoló nyomtatványt, majd a többi felhasználó felháborodása miatt a posztot végül leszedte. Megkerestük a férfit, akihez tudomásunk szerint a Tumblr-fiók tartozik, de tagadta, hogy az övé lenne, és azt mondta, hogy bár jogásznak ő is jogász, de nem kapott még oltást.

photo_camera A Tumblr-ről törölt poszt.

Az esetekkel kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük az oltást szervező Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) és Müller Cecília országos tisztifőorvost, de cikkünk publikálásáig nem kaptunk választ. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan priorizálják a jelentkező egészségügyiseket, előfordulhat-e, hogy nem egészségügyi dolgozók is vakcinához jutnak, illetve hogy egészségügyi dolgozó a számára meghatározott időpont előtt, soron kívül kapjon oltást, ha olyan oltóponton jelentkezik, ahol felesleg van a sürgősen felhasználandó vakcinákból.

Jelentkezési káosz

Svéd Tamás szerint sok helyen nem járnak jól azok, akik a hivatalos utasítást követve próbálnának időpontot kérni az oltásra. Bár, mint írja, a megyei jogú kórházakban kijelölt oltópontok felkészültek, és megtervezett menetrend szerint oltották a saját dolgozóikat, a külső, kisebb ellátóhelyek dolgozói és az alapellátók (háziorvosi ellátásban dolgozók) számára nem készült beosztás. Nekik maguknak kell jelentkezniük, azonban

az online időpontkérés nem minden esetben működik vagy hamar betelik, a megadott telefonszámok egy része elérhetetlen, egy kisebb részük meg hibás."A sokadik hívásra elért, hajszolt ügyintéző aztán vagy tud időpontot és információt adni, vagy nem, gyakran türelmet kér vagy az online felületre próbálja visszaterelni az egyre frusztráltabb próbálkozókat."

Budapesten Svéd szerint még ennél is nagyobb a káosz. "A Korányi központban üzemelő oltóhelyet az év legelején telefonon elérve email-es jelentkezést kértek, ezt elküldve válasz azóta nem érkezett. A DPC oltóhely honlapja volt a leginkább használható, működő online jelentkezéssel - ennek megfelelően gyorsan be is teltek a foglalható helyek, jelenleg csak egy erről szóló, türelmet kérő üzenet van kint."

Ezzel szembesülnek azok az egészségügyi dolgozók is, akiknek az intézményében nincsen oltópont, és maguknak kell intézniük a jelentkezést. Svéd szerint több kórház és a SOTE klinikái is megszervezték a dolgozóik beoltását, változó sikerrel.

"A minap az egyik klinika gyakorlatilag teljes orvosi kara és szakdolgozóinak mintegy fele - száz körüli ember - volt hivatalos az Ortopéd Klinikán üzemelő oltópontra, előre meghatározott sorrendben, 3 percenként behívva. Ismeretlen okokból azonban ugyanezen napra, ugyanide az egyetem meghirdette minden dolgozójának a szabad személyes bejelentkezést. Így az előre meghatározott sorrend rögtön felborult, a behívás láthatólag random történt."

Kötelező regisztráció: öszevissza beszélnek a hivatalok

Magyarok milliói várják, hogy sorra kerülhessenek az oltási rendben, ám a kormány kommunikációjából nem világos, hogy erről miként értesülnek majd. Sőt, továbbra sem lehet tudni, hogy van-e bármi jelentősége a regisztrációs oldalnak.

Szombaton már úgy tűnt, legalább erre kérdésre választ kaptunk. Az egyik olvasónk addig írogatott kérdéseket hivataltól hivatalig, míg végül a fővárosi tisztifőorvos helyettesétől választ kapott. Abból kiderült, hogy aki nem regisztrál, annak nem jár oltás. A levél erre vonatkozó része szó szerint így hangzik:

"Aki nem regisztrál, az önmagát zárja ki az oltandók köréből, mivel nem jelzi oltási igényét, így a népegészségügynek nem juthat tudomására ilyen irányú igénye. Oltásra időpontot azok kaphatnak, akik kérik ezt."Értesülésünket szombaton hivatalos nyilatkozatban is megerősítették. Vasárnapra aztán olvasónk egy másik hivataltól is választ kapott a kérdésére. Ezt a levelet az NNK Jogi Osztályától kapta, és pontosan az ellenkezőjét írják annak, mint amit a fővárosi tisztifőorvos helyettese állított.

Eszerint a kormány oldalán való regisztrálás nélkül is beoltathatja magát az ember, azt pedig, hogy mikortól lehet igényelni az oltást, a sajtóból és a kormány hivatalos tájékoztatási fórumairól lehet megtudni. Az NNK levele, teljes terjedelmében:

“Tisztelt X!

Megkeresésében foglaltakra tekintettel az alábbiakról tájékoztatjuk.

A oldalon történő regisztráció azt biztosítja, hogy a lehető legtöbben és leghamarabb értesüljenek a vakcinára vonatkozó legfontosabb információkról. Az itt történő regisztrálás nélkül is lehetősége lesz az oltás igénylésére (kiemelés: szerk.).Az egyes oltási csoportokra vonatkozó információk a sajtóban (Operatív Törzs sajtótájékoztatója), valamint a hivatalos tájékoztatási fórumokon is megjelennek. Így amennyiben ezeken a fórumokon megjelenik az információ, hogy az a csoport, amelybe Ön tartozik megkezdheti az oltakozást, úgy Ön is tudja majd azt igényelni. Az oltás sorrendjét nem a jelentkezés időpontja, hanem a védekezésben részt vevők elsőbbsége és a veszélyeztetettség mértéke határozza meg.

Jelenleg jó ütemben halad az első csoportba tartozók (egészségügyi dolgozók) oltása, s az oltóanyag-utánpótlás is folyamatosan érkezik. Ahogyan az az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján elhangzott 2021. január 7. napjától megkezdődhetett már a szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek oltása is.”