Erdő Péter azt mondta, nekik nincs szükségük egy új, nagy, budapesti templomra

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

A Válasz interjút készített Erdő Péter bíborossal, és kérdezték a tervezett, gigantikus Makovecz-épületről is. Azt mondta, állami oldalról még nem keresték az ügyben.

Arra a kérdésre, hogy szükség van-e egy ilyen hatalmas templomra, ami meg sem telik hívekkel, azt válaszolta: „Szerencsére nagy ünnepeken megtelnek a nagy templomok (…) Ettől függetlenül azonban kétségtelen: Budapesten egy új, nagy templomra lelkipásztori szempontból nincs szükség – ezt természetesen a művészeti érték megkérdőjelezése nélkül mondom.”

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Azt is mondta, hogy az épület székesegyház biztosan nem lehet, az „ugyanis annyit tesz: a püspök székhelye”. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében a szokásoktól eltérően így is két székesegyház van, a budapesti Szent István-bazilika és Esztergomban az ország legnagyobb temploma. Erdő azt mondta, az utóbbit tatarozni is alig bírják, a felújítása is többéves projekt, most tartanak kb. a közepénél. (Válasz)