Átmenetileg kevesebb vakcinát szállít Európába a Pfizer

járvány
2021 január 15., 15:49

Az amerikai vakcinagyártó cég és a Norvég Közegészségügyi Intézet (FHI) pénteken jelentették be, hogy a Pfizer átmenetileg csökkenti az európai vakcinaszállítmányait.

A norvég intézmény is csak pénteken tudta meg, hogy abból a 43 875 dózisból, amit következő hétre vártak, csak 36 075-öt fognak megkapni, azaz 18 százalékkal kevesebbet, mint rendeltek. Az FHI közleménye szerint az átmeneti csökkentés minden európai országot érint.

A Pfizer a csökkentést azzal indokolta, hogy a leállás alatt fejlesztik az eljárást és a gyártósorokat, így utána akár az évi 2 milliárd dózist is el tudják érni az eredetileg tervezett 1,3 milliárd helyett. Ehhez viszont további hatósági engedélyekre van szükségük.

A cég a Reutersnek azt mondta, hogy az átalakítás januárban és február elején befolyásolja a szállítmányok mennyiségét, de február végén és márciusban már nagyobb mennyiségben tudnak szállítani. A Spiegel szerint a német kormány is úgy számol, hogy a következő három-négy hétben kevesebb oltóanyag érkezik innen.

photo_camera Fotó: CLAUDIO REYES/AFP

A magyar kormány 3,3 millió ember beoltására alkalmas mennyiséget rendelt a Pfizertől. Magyarországon egyelőre ezt és a Moderna oltóanyagait használják.

Egyébként a Pfizerrel együttműködő Biontech pénteken kapta meg az engedélyt, hogy a németországi Marburgban is megkezdhessék az oltóanyagok gyártását. A tervek szerint 2021 első felében itt 21 millió dózist állítanának elő. A marburgi gyárat a Biontech a Novartistól vette át, és most még át kell állítani a bernedezéseket a vakcinagyártásra. Emellett márciustól az észak-rajna-vesztfáliai Halléban is megindulna a Pfizer-féle COVID-vakcinák gyártása.