Biden munkába állt: az USA visszalép a Párizsi Egyezménybe

  • Joseph Robinette "Joe" Biden washingtoni idő szerint szerda délben letette az elnöki esküt.
  • Alelnöke, Kamala Harris az első nő, mi több, az első afroamerikai, és az első ázsiai-amerikai a posztján.
  • Az is történelmi, hogy Donald Trump nem vett részt utódja beiktatásán. 150 éve nem volt ilyenre példa.
  • Biden első beszéde a nemzeti egység helyreállításáról és az országot sújtó válságok felszámolásáról szólt.
  • Első intézkedéseivel viszont Trump hagyatékát igyekezett eltörölni: visszaléptette az országát a WHO-ba és a párizsi klímaegyezménybe, és leállította a mexikói határfal finanszírozását.
  • Donald Trump közben elrepült Floridába, ahol többen várták, mint ahányan Washingtonban búcsúztatták.
2021 január 20., 23:31

Biden kinevezte azokat, akiknek a kinevezéséhez nem kell a törvényhozás támogatása

Az amerikai történelemben először Joe Biden úgy kezdte meg kormányzását, hogy a törvényhozás még egyetlen minisztere kinevezését se hagyta jóvá - részben a járványhelyzet nehézségei, de nagyobb részt a republikánusok obstrukciója miatt, mert több republikánus szenátor is megakadályozta egy-egy jelölt meghallgatását.

Joe Biden videóértekezleten bonyolította kormányzata első tisztviselőinek kinevezését.
photo_camera Joe Biden videóértekezleten bonyolította kormányzata első tisztviselőinek kinevezését. Fotó: CHIP SOMODEVILLA/AFP

Biden így csak alacsonyabb beosztású tisztviselőket nevezhetett ma ki. Kinevezésükkor arról beszélt, hogy választási ígéretéhez hűen olyan kormányt akar vezetni, amely reprezentálja az amerikai népesség sokszínűségét. Azt is mondta, hogy szívesebben választ olyan embereket, akik zsigerből érzik, szívükkel tudják, hogy mit akarnak, és megvan a magukhoz való eszük, mint olyan intellektueleket, akik ugyan nagyon okosak, de nem éreznek. "Nem viccelek, amikor azt mondom, hogy ha azt látom, tiszteletlenül beszélsz egy munkatársaddal, ott helyben kirúglak. Mindenkivel tisztességesen kell bánni, ez olyasmi, ami nagyon hiányzott az elmúlt négy évben. Az alapján ítélnek majd meg minket, hogy helyreállítottuk-e a tisztességet" - mondta.


2021 január 20., 23:09

Már az is szimbolikus, mire cserélte Biden az ovális iroda dekorációját

A Washington Post beszámolója szerint Andrew Jackson, a 19. század Trumpjának portréját Benjamin Franklinéra cserélte, ezzel is jelezvén a tudomány iránti elkötelezettségét. Mert míg Jackson amellett, hogy mindkét modern amerikai párt az ő populizmusából eredezteti magát, egy igazi hőzöngő tahó, párbajhős és népirtó volt, Franklin többek között a villámhárító feltalálója. De felkerült a falra Franklin Delano Roosevelt portréja, és szintén jelzésértékkel egymás mellé került az egymással komoly ideológiai vitáik ellenére is együttműködni tudó alapító atya, Thomas Jefferson és Alexander Hamilton portréja is. Az irodát ezentúl Martin Luther King, Rosa Parks, Robert Kennedy és a chicano szakszervezeti aktivista, Cesar Chavez mellszobra díszíti majd.

2021 január 20., 21:51

Kamala Harrist szétveti a jókedv

Az új alelnök most éppen saját utódját iktatja be, így éppen azt olvasta fel, hogy a "Kamala D. Harris szenátor lemondásával megüresedett helyre", majd hangosan elnevette magát. "Hát igen, ez elég fura" - mondta még mindig nevetve.

Az amerikai szabályok kizárják, hogy az elnöki adminisztráció, vagyis a kormány tagjai képviselők vagy szenátorok legyenek - bár az alelnök egyben a szenátus elnöke is, de szavazati joga csak döntetlen állásnál van -, így Harris alelnöki esküjével megszűnt szenátornak lenni.

2021 január 20., 21:14

Joe Biden a beiktatási beszédében azt ígérte, legyőzi a covidot

A kiváló egészségügyi hírlap, a Stat News összeszedte a kilenc legnagyobb problémát, amit le kell küzdenie ehhez:

  • megfékezni a vírus terjedését;
  • megváltoztatni az amerikaiak hozzáállását a maszkviseléshez;
  • tömeges oltópontokat kell felállítania;
  • Pénzt kisajtolnia a segélyekre a törvényhozásból;
  • javítani a katasztrofális állapotba került ellátási láncokon;
  • megoldani a vakcináció folyamatának technikai felügyeletét és azonos hozzáférést biztosítani a védőoltáshoz;
  • megküzdeni a járványintézkedésektől ódzkodó tagállami kormányzókkal, főleg a republikánusokkal;
  • javítani a kiégett egészségügyi dolgozók morálján;
  • és ha ezzel megvan, megközdeni az összes többi, a járvány miatt háttérbe szorult egészségügyi problémával.


2021 január 20., 21:06

Hogy érzi magát az alelnök asszony?

Kamala Harris és férje rokonaikkal és gyermekeikkel a Pennsylvania sugárúton, útban a Fehér Házhoz.
photo_camera Kamala Harris és férje rokonaikkal és gyermekeikkel a Pennsylvania sugárúton, útban a Fehér Házhoz. Fotó: MANDEL NGAN/AFP

Ezt a kérdést sikerült bekiabálnia egy amerikai tudósítónak a Pennsylvania sugárúton, amikor Kamala Harris kiszállt páncélozott limuzinjából, hogy a hagyományoknak megfelelően az út utolsó szakaszát sétálva tegye meg. Harris humoránál volt, egyből rávágta: "Tudod te azt". A következő kérdésre, hogy mi lesz az első dolga alelnökként, hasonló szellemben riposztozott: "Besétálok a munkahelyemre!".

link Forrás
2021 január 20., 20:37

Nézők nélkül elég fura az elnöki parádé hangulata

Joe Biden elnöki limuzinja egyesben gurul végig sétatempóban a Pennsylvania sugárúton, amit ezúttal gyakorlatilag csak rendfenntartó erők szegélyeznek. Biden hamarosan megérkezik a Fehér Házba, ahol szintén visszafogott a tömeg, csak kiválasztott keveseknek van helyük az épülettel szemben emelt emelvényen.

2021 január 20., 19:39

Biden és Harris megérkeztek az arlingtoni Nemzeti sírkertbe

link Forrás

Az elnök és az alelnök az ismeretlen katona sírját koszorúzza. Biden kampányában sokat emlegette 2015-ben rákban elhunyt fiát, Beau-t, aki maga is háborús veterán volt. Bident George W. Bush, Bill Clinton és Barack Obama is elkísérte a sírkertbe.

2021 január 20., 19:31

A domb, amit megmászunk

A beiktatási ceremónia váratlan sztárja a mindössze 23 éves koszorús költő, Amanda Gorman volt, aki nagy átéléssel adta elő a beiktatásra írt versét. Az én kedvenc sorom a versből ez a nehezen lefordítható szójáték:

And the norms and notions of what just is isn't always justice.

link Forrás
2021 január 20., 18:51

Biden még a nejével is Elnök úrnak hívatja magát

Ezekben a percekben a törvényhozás vezetői adnak át ajándékokat az új elnöknek. Még ezen a protokoláris eseményen is voltak megható pillanatok, például amikor a republikánusok képviselőházi frakcióvezetője, az elkötelezetten trumpista Kevin McCarthy a beiktatásáról készült fényképet ajándékozta a hozzá hasonóan kaliforniai Kamala Harrisnak, méltatva a pillanat történelmi jelentőségét,

És voltak vicces pillanatok is, amikor egy volt szenátortársa (majdnem a teljes arcát takaró maszkot viselt, ezért nem ismertem fel. Talán a CNN se, mert nem írták ki a nevét) azon tréfálkozott, hogy Biden többé nem "Joe", hanem "elnök úr", Biden neje, Jill közbeszúrta, hogy "még nekem is így kell szólítanom". "Elnök úrnak hívatja magát?" - kérdezett vissza a szónok, majd mindenki nevetett.

2021 január 20., 18:39

Már Bidené a hivatalos elnöki twitterfiók

Az új elnök első posztjában határozott fellépést és azonnali segítséget ígért az amerikai családoknak, "Nincs pazarolandó időnk, ha a minket sújtó krízisek kezeléséről van szó" - írta.

link Forrás

Kamala Harris az alelnök hivatalos twitterén sokkal szűkszavúbb volt. "Szolgálatra készen" - írta.

link Forrás
2021 január 20., 18:34

Donald Trump közben megérkezett Floridába

link Forrás

Még azelőtt, hogy Joe Biden letette volna az esküjét, így még az elnöki címerrel díszített limuzinban gurulhatott be Mar-a.Largo-i birtokára. A beszámolók szerint az oda vezető úton hívei sorakoztak fel, hogy köszöntségk Trumpot és nejét. Miután az elnök elvonult, támogatói feltekerték zászlóikat, összahatjották transzparenseiket, majd csendben elvonultak, írja a Guardian.

2021 január 20., 18:30

Két mérsékelt republikánus szenátornak is nagyon tetszett Joe Biden első beszéde

A republikánusok szenátusi frakciójának két olyan tagja, akikre Joe Biden akár támogatóként is számíthat egyes kérdésekben, Mitt Romney volt elnökjelölt és Lisa Murkowski alaszkai szenátor is nagyon megdícsérte Joe Biden első beszédét.

link Forrás

"Erős és nagyon is szükséges [beszéd] volt. Nemzetként akkor egyesülhetünk, ha igazat mondanak nekünk. És ha olyan vezetőink vannak, akik kiállnak a hagyományos amerikai elvek mellett" - mondta Romney. Murkowski, aki egyébként az egyik olyan republikánus szenátor, aki esetleg pártot is válthat, ha a trumpisták szervezkedni kezdenek ellene, "nagyon felemelőnek" tartotta Biden beszédét. "Az összes többi felszólaló mintha csak kiegészítette volna a mondandóját. Szerintem remekül csinálták. Szerintem pont erre volt szükség" - mondta.

link Forrás
2021 január 20., 18:25

Ferenc pápa egyből az eskütétele után nyílt levélben gratulált Joe Bidennek

link Forrás

"Én is kérem Istent, hogy vezesse erőfeszítéseit a megbékélés, a béke és a megértés elérésére az Egyesült Államokban és a világ országai között, az univerzális jó érdekében" - írta a katolikus egyház vezetője az Egyesült Államok második Katolikus elnökének. "Miádkozom, hogy döntéseit a valódi igazságosság és szabadság jellemezte társadalom építésének szándéka vezérelje.

2021 január 20., 18:01

Hillary Clinton reméli, hogy ami ma történelmi, az unokáinknak már normális lesz

link Forrás

A volt elnökjelöltnek ez arról jutott eszébe, hogy Kamala Harris személyében először lesz nő az USA alelnöke.

2021 január 20., 17:28

Mostantól kissé lelassulnak az események, de közvetítésünk nem áll le

Joe Biden eskütétele.A következő órákban Joe Biden és Kamala Harris szemlét tesznek az Egyesült Államok fegyveres erőinél, felmérve azok harckészültségét. Biden a tervek szerint helyi idő szerint délután öt, vagyis magyar idő szerint este 11 körül foglalhatja el a Fehér Házat, ahol aztán egyből elnöki rendeleteket ír alá.

Első rendeleteivel részben visszavonja Trump azon intézkedéseit, amit a demokraták sokat bíráltak: a muszlim országokra kivetett beutazási tilalmat, a határon elkapott bevándorlócsaládok szétválasztását, a klímavédelmi szabályok felhígítását. Ezt követően kinevezi azokat a beosztottjait, akiknek a kinevezését a törvényhozásnak nem kell jóváhagynia.

A hivatalos teendők után folytatódhat az ünneplés. A beiktatási bál magyar idő szerint hajnali három körül kezdődik, ezen várhatóan Biden és Harris is felszólal majd.