Egy friss kormányrendelet drákói büntetésekkel fenyegeti a korlátozásokat megsértő vendéglátósokat

koronavírus
2021 január 30., 10:47

Egyetlen helyben fogyasztó vendég vagy a járványügyi korlátozó rendeletek hasonló megszegése is kivételesen durva büntetést von maga után egy január 29-én elfogadott a Magyar Közlöny legfrissebb, 15. számában publikált rendeletmódosítás szerint.

Erre az - akkor még meg sem hozott - új szabályra hivatkozott Orbán miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjúja azon részében, amikor arra figyelmeztette a demonstrálási szándékkal megnyitni tervező vendéglátósokat, hogy a megnyíló helyeket elsőnek fél, majd egy évre be is zárathatják, a tulajdonosokat pedig eltilthatják az üzletvezetéstől.

A módosítás szerint a korlátozásokat megsértő helyekre első alkalommal automatikusan 6 hónapos bezárást plusz pénzbüntetést szabnak ki, a visszaesőkre pedig egy évet plusz pénzbírságot. Eddig az volt a szabály, hogy aki lebukott, az 100 ezer és 1 millió forint közötti bírságot és egy nap és egy év közötti bezárást kaphatott, vagyis a rendőrségnek széles mérlegelési lehetősége volt a szankciókkal. Ez mostantól megszűnik.

A kapásból kiosztott hat hónap mellé adott pénzbüntetés is jóval durvább mostantól, az eddigi 0,1-1 millió helyett 1 és 5 millió forint közötti.

Plusz - bizonyos esetekben még ennél is sokkal durvább szigorítás, hogy az üzemeltető a bezárás időtartama alatt nem végezhet vendéglátós tevékenységet. Sőt, ha cég az üzemeltető, akkor azok a további cégek is elveszítik az engedélyüket a büntetés időtartamára, amelyek tagjai vagy vezető tisztségviselői között jelen vannak a bezáratott vendéglátóhelyet működtető cég tagjai vagy vezetői.

Magyarán ha valakinek megbukik egy étterme, akkor az összes további olyan, egyébként szabályosan üzemelő éttermet/kocsmát/kávézót is bezárják, amelyekben az illető a cégpapírok szerint szerepet vállal. Ez adott esetben azt is jelentheti, hogy olyan vendéglátósok helyeit is bezárhatják, akik minden előírásnak megfelelően működtetik az éttermüket, de az azt üzemeltető cégben, ami az ő többségi irányításuk alatt áll, egy olyan személynek is van kisebbségi részesedése, akinek a vendéglátóhelye megsérti a járványszabályokat.