Álnéven írt Index-cikk utalt először arra, amivel Rogán végül előállt felesége földügyében

POLITIKA
2021 február 16., 12:02

Különös cikk jelent meg az Index.hu-n február 3-án a Rogán-földügyekről. Egy nappal járunk az ügy kirobbanása után, amikor a 444.hu, az Átlátszó és a Hvg.hu is megírta, hogy a miniszter új felesége, Rogán Barbara és családja az esküvő előtt 1,6 milliárd forintos földvásárlásról írtak alá adásvételi szerződést. A nyilvánosság szabad része ezzel a hírrel volt tele.

Még nem látszik

Ekkor jelent meg az Indexen egy írás „A földhivatali nyilvántartásban még nem látszanak Rogán Barbaráék földvásárlásai” címmel. Ebben ismertetik többek között azt, amit a 444 is írt, majd így folytatják:

„Lapunk megnézte a földhivatalnál a helyrajzi számok alapján az ingatlanok tulajdoni lapját, amelyek még nem utalnak sem adásvételi, sem banki jelzálogos tranzakciókra. Egyelőre semmilyen földet nem vásárolt a miniszter és családja, a földhivatali adatok alapján ez idáig egyetlen szerződés sem teljesült.”

Azért volt különös, hogy az Index cikket szentelt az információnak, mert ennek önmagában nem volt hírértéke.

A földügyletek sajátosságai alapján eddigre egyáltalán nem kellett volna, hogy a földhivatalban már látszódjon a vásárlás. A cikkben szerepelt az is, hogy „az Index banki információi szerint még a banki tárgyalások sem zárultak le, az egyeztetések folyamatosan zajlanak” - ami szintén nem mondott ellent az eredeti cikkeknek.

Ezek az információk az ügy megértéséhez nem sokat adtak hozzá. Az Index-cikk összességében inkább elbizonytalanította az olvasót abban, hogy van-e sztori, vagy nincs, de nem azzal, hogy a történet érdemi állításait cáfolta volna, hanem olyan részletek közlésével, amiknek akkor önmagukban nem volt különösebb jelentésük.

Az írás úgy zárult: „Az Index az ellentmondások feloldása érdekében megkereste Rogán Antalt is, aki azonban lapunknak sem nyilatkozott. A miniszter környezetéből úgy értesültünk, hogy a politikus a felesége és magánélete védelme miatt nem kívánt most megszólalni. Forrásaink azt is hozzátették: Rogán Antal a közelgő kampányidőszak miatt a jövőben is számít hasonló támadásokra.”

Szeredy Dani

Az Index-cikk szerzője „Szeredy Dani” volt. Ilyen nevű munkatárs nincs a lap impresszumában, szerkesztőségi email-cím nem tartozik hozzá. A név máshonnan lehet ismerős: Szeredy Dani az egyik főszereplő Ottlik Géza Iskola a határon című regényében.

„Szeredy Dani” cikke kilenc nappal később új értelmet nyert. Ennyi hallgatás után szólalt meg először Rogán Antal az ügyben: lehazugozta azokat, akik megírták a sztorit, és közölte, hogy felesége és családja nem vásárolnak földet. Azt is állította, hogy a történetet megíró lapok nem keresték meg őt az ügyben - ez tényszerűen nem igaz. Nyilatkozata alapján úgy tűnik, felesége és családja egyelőre elállnak a vásárlástól - azt viszont ha akarta, se tudta volna tagadni, hogy a cikkek megjelenéséig minden az üzlet nyélbe ütése felé haladt.

Arra pedig, hogy ez az üzlet talán mégsem teljesül, az Index cikke utalt először.

Erre ők maguk is hivatkoztak a napokban. „Az Index (...) elsőként jelezte, hogy a földhivatalnál a helyrajzi számok alapján az ingatlanok tulajdoni lapjai nem utalnak sem adásvételi, sem banki jelzálogos tranzakciókra” - írták abban a cikkben, amiben Rogán Barbara szüleinek helyreigazítását is közlik.

Nem akarja felfedni magát

Kíváncsiak voltunk, ki írta azt a cikket, ami pontosan eltalálta a kormányzati kommunikáció kilenc nappal későbbi irányát. Mivel elérhetőséget nem találtunk Szeredy Danihoz, Fekete-Szalóky Zoltán megbízott főszerkesztőnél érdeklődtünk, aki elmondta:

„Ez egy nicknév, a mögötte álló szerző nem akarja felfedni magát.”

Kérdésünkre elmondta azt is, hogy főszerkesztőként ő maga élesítette a cikket, és hogy nem külsősről, hanem a szerkesztőség egyik tagjáról van szó. Újabb kérdésünkre megismételte, a szerző nem szeretné felfedni magát, „nicknevek” pedig az Index korábbi időszakában is előfordultak.

Valóban előfordultak, de jellemzően nem exkluzív politikai hírek szerzőjeként. Az, hogy egy ilyen hír közlésekor a szerző „nem akarja felfedni a kilétét”, a közéleti újságírásban nem jellemző gyakorlat. Politikai befolyás alatt álló lapoknál viszont sokszor láttunk ilyet.

„Szeredy Daninak” több más cikke volt az Indexen, ezekben pedig fel lehet fedezni közös pontokat. Korrekt tényközléseken alapulnak, ugyanakkor vagy kifejezetten a kormánynak kedves témákban íródtak, vagy a kormány szája íze szerinti címet kaptak. „Szeredy Dani” számolt be arról, hogy „milliós nagyságrendben vehet orosz vakcinát Magyarország”, és hogy „pénzmegvonással fenyegeti a magyar kormányt az Európai Bizottság alelnöke”. Az SZFE ügyének egyetlen vonatkozásáról írt a szerző: hogy Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester kirúgta Soós Pétert, a kerületi Pinceszínház igazgatóját, miután munkát vállalat az egyetemen. A hvg.hu-n megjelent „A gazdaságvédelemre szánt pénzeknek legfeljebb a negyede mehetett válságkezelésre” című cikkét pedig „Így költött el 3628 milliárdot a gazdaságvédelemre a kormány” címmel szemlézte. A felsorolt cikkekben pedig van egy még fontosabb közös pont:

nincs látható indoka annak, hogy miért ne lehetne névvel vállalni ezeket.

A címlap, ami fontos a kormánynak

Az Index szétrobbanása körüli botrányok idején sokat lehetett hallani arról, hogy a Fidesz számára rövid távon a hatalmas látogatottságú (továbbra is piacvezető) Index-címlap irányítás alatt tartása és domesztikálása, a címadás és a témaválasztás puhítása a fontos. Az új Index hangvétele egyáltalán nem hasonlítható például az Origóhoz, de az egyértelműen látszik, hogy fideszes politikusok sokkal szívesebben adnak interjút a lapnak, mint korábban, és sokkal kevésbé szembesülnek kritikus kérdésekkel. A Mindeközben nevű kishír-rovatott pedig már az Indamedia sales marketingcsapata szerkeszti.

Index a határon

Rogán Barbara földügye érezhetően nagyon érzékenyen érintette a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert. A legjobban nem is a kormánymédiában lehozott közlemények és a helyreigazítási kérelmek sora mutatja meg, milyen heves a kármentés, hanem az, hogy még a KESMA-birodalomhoz tartozó köpönyeg.hu időjárási oldal Facebookjára is kiposztolták a miniszter nyilatkozatát.

Fekete-Szalóky Zoltán decemberben lett az Index megbízott főszerkesztője, előtte főszerkesztő-helyettes volt. A laphoz azután került, hogy nyáron a teljes stáb felmondott Dull Szabolcs főszerkesztő kirúgása, és a NER nyílt térnyerése miatt. Korábban 18 évig az Inforádiónál, majd 1 évig az Országút című kormányközeli kulturális-közéleti lapnál dolgozott.

Az Index körüli, régóta húzódó színjátéknak novemberben lett vége, miután a Vaszily Miklós-vezette Indamedia-csoport bejelentette, hogy megvásárolják az Index.hu Zrt. részvényeit.