Vadmacskákat szabadítottak rá a Bükki Nemzeti Parkra

Nemrég szabadon engedték azt a három vadmacskát, amiket még tavaly  Szikszó közelében egy telektulajdonos talált meg. Akkor a kismacskák szokatlanul vadak voltak, ezért eljuttatták őket Bükki Nemzeti Park Igazgatóság állatmentő partneréhez, a Mályi Madármentő Állomásra, ahol megállapították, hogy valószínűleg nem házi-, hanem a sokkal ritkább, fokozottan védett vadmacskákról van szó.

A két hím és egy nőstény macska innen a Fővárosi Állatkert természetvédelmi mentőhelyére került, ahol genetikai vizsgálattal igazolták, hogy valóban vadmacskák. Az állatkert munkatársai közel egy évig gondoskodtak róluk, odafigyelve arra, hogy az állatok megfelelő vadságúak maradjanak, hiszen a túlságosan megszelídült vadmacskák nehezebben boldogulnának a természetben.

Február 26-án mindhármukat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén engedték szabadon:

  • Az egyik hímet a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzetben, 
  • a nőstényt a Heves-Borsodi-dombságban, 
  • a másik hímet pedig a Tisza mellett, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetben.

A nemzeti park beszámolója szerint a helyszínek kiválasztásában fontos szempont volt, hogy lakott területektől távol eső, megfelelő természetességi állapotú erdős területre kerüljenek. A testvérek így viszonylag nagy távolságra jutottak születési helyüktől és egymástól is, ami segítheti az új élőhelyeiken található vadmacskák populációjának genetikai frissítését, növelve ezzel fennmaradásuk esélyét.

A vadmacska Magyarországon 1974 óta védett, 2012 óta fokozottan védett őshonos macskaféle ragadozónk, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke példányonként 250 ezer forint. 

Élőhelye főleg a természetes, összefüggő, nagy kiterjedésű erdő. Nemcsak tápláléka forrását, hanem az arra alkalmas búvóhelyeket is a természetszerű erdőkben találja meg. Színe mindig szürkésbarna, a test alsó felén és a lábak belső részén okkersárga beütéssel, de fő ismertetőjegye a tompán lekerekített, bunkós végű farok, melyen 5–7 fekete gyűrű található. A vadmacska félénk, óvatos állat, kerüli a településeket és az ember által bolygatott, háborított helyeket. Az erdők felszabdalása, bolygatása veszélyeztető tényező a faj számára. További jelentős veszély a fajra nézve a házimacskákkal, illetve a kivadult házimacskákkal történő hibridizáció, a táplálékért és az élőhelyért folytatott verseny, illetve a kivadult macskáktól származó betegségek elkapása. Az erdei utak mentén sajnos az állatok elütése is komoly probléma.