A CSU elnöke szerint távoznia kell a Fidesznek a Néppártból

Markus Söder bajor miniszterelnök, a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke nyíltan elhatárolta magát a Fidesztől és Orbán Viktortól, írta meg a Süddeutsche Zeitung pénteken. A CSU is tagja (ráadásul egyik legbefolyásosabb tagja) az Európai Néppártnak, melynek frakciójából a Fidesz a napokban sértődötten távozott, miután a Néppártban olyan szabályokat fogadtak el, melyekkel szankcionálni lehetett volna  a fideszeseket.

Markus SöderFotó: PETER KNEFFEL/dpa Picture-Alliance via AFP

A Fidesz egyelőre ugyanakkor a Néppárt tagja maradt, Orbán Viktor csak a frakcióból való távozást jelentett be Manfred Webernek. Mint a német lap írja, egészen mostanáig a két vezető német politikus, a CDU-t irányító Armin Laschet és a CSU élén álló Söder is óvatosan fogalmazott, amikor a Fidesz néppárt jövőjéről volt szó, Söder ugyanakkor most szakított ezzel a hagyománnyal, és elég egyértelműen beszélt.  

A bajor miniszterelnök szerint egy világos vonalat kell húzni, és azzal, hogy Orbán Viktor bejelentette, újra akarja építeni a jobboldalt Európában, a Fidesz végleg búcsút intett a Néppártnak, és a kereszténydemokrata értékeknek és alapelveknek. Az utazót nem szabad feltartóztatni, mondta Söder, aki szerint nem szabad a Fidesz jelenlegi felfüggesztett tagságát a végtelenségig húzni, el kell, hogy váljanak útjaik. Azaz a Fidesznek távoznia kell a Néppártból. 

Söder elmondta, hogy ettől még az együttműködésük megmarad Magyarországgal, de a pártok a saját útjaikon járnak majd a jövőben. Hozzátette azt is, hogy a Néppárt a polgári közép pártja, és ez a végtelen huzavona a Fidesz tagságával szégyenletes, a Néppárt hitelességét veszélyezteti. 

A bajor politikus nyilatkozata azért is jelentős, mert sokáig éppen a CSU volt Orbán Viktor és a Fidesz egyik legjelentősebb európai szövetségese. Igaz, akkor még nem Söder vezette a pártot. Akivel kapcsolatban még a kancellári esélyek is fel szoktak merülni, hiszen a közvélemény-kutatások alapján népszerűbb, mint a CDU-t vezető Armin Laschet.