A kormány az orvostanhallgatókat is bevonja az ellátásba, hogy legyen elég ember a kórházakban

Egészségügy
2021 március 13., 22:08

A szombat reggeli adatok szerint 8 897 fertőzöttet ápolnak kórházban, de az egyetlen nap alatt regisztráltak száma megint rekordot döntött, ezért egyre több orvos beszél arról, hogy hiába van elég ágy és lélegeztetőgép, a szakemberek hiánya miatt teljesítőképessége határán billeg a magyar egészségügy. És már olyan esetekről is beszámoltak, amikor rangsorolni kellett, kit engednek intenzívre.

Pedig a helyzet csak romlani fog, múlt pénteken még Orbán Viktor is arról beszélt, hogy a kórházban ápolt COVID-fertőzöttek száma akár 15 ezer magasságába, sőt akár még a húszig is felmehet. Ezért bejelentette, hogy az ellátásban dolgozók számát a kórházak közötti átvezénylések mellett a rezidensek és a végzős medikus hallgatók bevonásával fogják növelni. Szombat este meg is jelent a Magyar Közlönyben az erről szóló kormányrendelet.

Ez lényegében a veszélyhelyzet idejére lehetővé teszi, hogy az egészségügyi törvény szabályaitól eltérve az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben részt vevők is önállóan végezhessenek egészségügyi tevékenységet, ha erre a tanárától/tutorától megkapják az igazolást. Ebben 5 önállósági szintet állapítottak meg:

  • „A” szint: az adott tevékenységet, beavatkozást a jelölt saját indikáció alapján, önállóan végzi;
  • „B” szint: az adott tevékenységet, beavatkozást a jelölt saját indikáció alapján, önállóan, szakorvosi szupervízió mellett végzi (de utólag – sürgős esetben haladéktalanul – tájékoztatja a szakorvost);
  • „C” szint: az adott tevékenységet, beavatkozást a jelölt szakorvossal történt kötelező, előzetes megbeszélés alapján önállóan végzi;
  • „D” szint: az adott tevékenységet, beavatkozást a jelölt szakorvos személyes irányítása alapján, a szakorvos utasítása szerint végzi, vagy;
  • „E” szint: az adott tevékenységet, beavatkozást a jelölt a szakorvos személyes irányítása alapján, vele együtt végzi.

Az önálló munkavégzéshez szükséges kompetenciák körét és az erről szóló dokumentumot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Országos Kórházi Főigazgatóság honlapján közzé kell tenni.