Von der Leyen exporttilalommal fenyegette meg az AstraZenecát

eu
2021 március 20., 14:29

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szombaton figyelmeztette az AstraZenecát, hogy megtiltja a brit-svéd cégnek, hogy Európán kívülre szállítsa a vakcináit, amíg nem teljesíti az Európai Unióval kötött szerződésben vállalt kötelezettségeit.

Megvan a lehetőségünk arra, hogy megtiltsuk a tervezett exportot. Ezt üzenem az AstraZenecának: teljesítsd a vállalásod Európának, mielőtt elkezdesz más országokba szállítani” - mondta von der Leyen a Funke Media Groupnak.

photo_camera Fotó: THIERRY MONASSE/Hans Lucas via AFP

A Bizottság elnöke szerint a cég a 2021 első negyedévére ígért vakcinamennyiségnek csak 30 százalékát szállította le. Illetve megemlítette azt is, hogy a szerződés szerint az EU-nak a cég belga és brit gyáraiból is kellene oltóanyagot kapnia, de a britektől eddig semmi sem jött, miközben ez EU-ból szállítottak oda.

Von der Leyen beszélt arról is, hogy eddig legalább 33 millió adag vakcinát szállítottak 33 különböző országba az EU-ból, miközben itt ellátási gondok vannak. Az Európai Bizottság adatai szerint 9 millió dózis ment az Egyesült Királyságba, egymillió pedig az Egyesült Államokba. „Nem lehet igazolni az európai polgárok előtt, hogy olyan országokba szállítanak több millió vakcinát, amik maguk is gyártanak oltóanyagot, miközben onnan semmi nem jön vissza” - mondta von der Leyen. (Deutsche Welle)