A turisták lassan visszatérhetnek a Várba, a turistabuszok annyira már nem

turizmus
2021 március 30., 17:52

A világjárvány rendkívül szomorú, sokak számára tragikus hozadéka, hogy eltűntek a turisták. Emberek ezrei veszítették el a megélhetésüket, évtizedek alatt felépített vállalkozások mentek tönkre.

Mint mindenhol, ahol a turizmus fontos bevételi forrás volt, nálunk is folyamatosan megy az agyalás, hogyan lehetne a lehető leggyorsabban újraindítani az iparágat.
Sok országban a fájóan hosszúra nyúlt, kiesett időszakot arra használták fel, hogy újragondolják a turizmus neuralgikus pontjait, és azon dolgoztak, hogy az újraindulás megújulást is hozzon. A járvány előtt néhol már elviselhetetlenné váló tömegturizmus miatti aggódást most félre kell tenni. Vélhetően hozzánk is a szállodahajók térhetnek vissza először, inkább idős, éppen ezért beoltott vendégeikkel. Ahogy jönnek a turisták, újra jönnek a turistabuszok is.

Budapesten a lakosságot zavarják a közlekedést akadályozó, környezetszennyező és a helyiek hétköznapi életét rendszeresen megnehezítő turistabuszok. Az elmúlt években egyre gyakrabban esett szó arról, mit lehetne tenni a helyzet rendezése érdekében, de semmilyen terv nem született, pedig a lakosság egyre hangosabban tiltakozott.

A turistabuszok a legnagyobb problémát értelemszerűen azokon a helyeken okozzák, ahol a legnagyobb számban fordulnak meg turisták. A rakparton, ahova a turistahajók érkeznek, a Várban, ahol szinte minden látogató megfordul, és minden olyan útszakaszon, ami a kötelező látnivalókhoz vezet.

A covid előtti időkben, nyári időszakban simán előfordult, hogy akár 300 busz érkezett naponta a Várba. A környéken parkoló buszok nem tették hangulatosabbá a környéket, és gyakran járó motorral várakoztak a helyiek nyitott ablakai előtt.
Az első kerületi polgármester, V. Naszályi Márta egyik legfontosabb vállalása volt, hogy rendezi a helyzetet. Tavaly arról beszélt, hogy a Várhegytől és a Gellért-hegytől távolabb eső rozsdaövezetben alakítanának ki buszvárót, ahol – miután a cél közelében kiszálltak a turisták – a sofőr le tudja tenni az üres buszt.

photo_camera Fotó: Budavári Önkormányzat

A kerületvezetés hétfőn a Facebookon osztotta meg a lakókkal, mire jutottak. A terv szerint a Mészáros utcában, a két benzinkút között, a MÁV által már nem használt ipari területen építenének egy buszparkolót. Az elképzelés nem aratott osztatlan sikert, elsősorban a tervezett parkoló környékén élők tiltakoznak a turistabuszok beterelése ellen.

Amit eddig tudni lehet:

  • A kerület a magyar államtól venné bérbe a területet a Mészáros utcában, itt 500 millióból alakítanának ki buszparkolót.
  • A parkolóban, ahol eddig főleg tehervonatokat tároltak, legalább 60 autóbusz fér majd el egyszerre.
  • A területen kiszolgáló helyiségek, büfé, vizes helyiség, rendezvényterem is épülne.
  • A belső udvart lefednék.
  • A közlekedési rendet megváltoztatnák, hogy a buszok jobbra kis ívben, balra nagy ívben is ki tudjanak kanyarodni.
  • A területre zajvédő falat építenének.
  • A parkolóból kis elektromos buszokkal vinnék a turistákat a Várba és a Citadellához; ezek a járművek még nincsenek meg.
  • A parkolóban három le- és felszállóhely lenne, ezeken a pontokon 5 perc alatt kell megoldani a fel- és leszállást. Ezután a busz leparkol, nem járatja a motort, a sofőr pedig az erre a célra kialakított helyiségben pihenhetne.
  • A buszok appon keresztül foglalhatnának helyet a parkolóban.

A Mészáros utca környékén élők érthető okokból nem ugrottak ki a gatyájukból örömükben. Bár a polgármester és Csobánczy Gábor, a kerület idegenforgalomért és EU-kapcsolatokért felelős alpolgármestere hangsúlyozták, még nem tervről, hanem a hatástanulmány eredményeiről van szó, a bemutatott prezentációból kiderül, hogy a terület kibérléséről szóló, 15 éves szerződést hamarosan aláírják.

A lakók két dologtól tartanak a leginkább: a zaj- és környezeti terheléstől, illetve attól, hogy a Mészáros utca eddig is óriási forgalma még tovább nő.

A Facebookon feltett kérdésekre V. Naszályi Márta és az alpolgármester válaszolt. A dugókra vonatkozó kérdésekre a polgármester úgy felelt, a Lánchidat hamarosan lezárják, így a forgalom jelentős része megszűnik. A kérdésre, hogy mi lesz a híd felújítása után, úgy felelt: soha nem csinált titkot abból, hogy hosszú évek óta lobbizik azért, hogy a Lánchidon úgy általában soha többé ne járjanak autók. Bár a polgármester és az alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy zöldebb és közösségibb lesz egy eddig nem használt terület, érthető a lakók részéről, hogy egy olyan helyet, ahol folyamatos a mozgás, emberek szállnak le és föl, mennek el pisilni és rágcsálják el a melegszendvicsüket, inkább úgy képzelnek el, mint egy benzinkút melletti forgalmas parkolót.

photo_camera Fotó: Budavári Önkormányzat

A turistabuszok kilakoltatásának természetesen számos előnye lehet. Ha a parkoló elkészül, a buszok sehol máshol nem parkolhatnak és várakozhatnak a kerületben. Bár az elektromos buszok érkezéséig még megállhatnak a Várnál, ott nem parkolhatnak. Az eddig buszparkolóhelyek megszűnnek, helyükön személyautók parkolhatnak. A parkolóról festett kedélyes jövőképet kicsit árnyalja még, hogy a tervek szerint éjszakánként Volánbuszok parkolnának ott, és az elektromos buszokat is itt töltenék.

A turistabuszok helyzetének rendezése – független attól, hogy ez a terv válik-e végül valóra – várhatóan több éves folyamat lesz. Egyrészt persze azért, mert a parkolót meg kell építeni, az appot be kell üzemelni, az eletromos buszokat pedig be kell szerezni, másrészt viszont azért, mert számos olyan megállapodás van még érvényben turisztikai szereplőkkel, amelyeket a kerület vezetése, a főváros nem akar felrúgni. A mostani elképzelés szerint a parkoló 2022 első felében nyitna meg, komolyabb változás az eddigi rendben 2023-tól várható.

A buszok parkoltatásával kapcsolatban az egyik hozzászóló most is feltette a jogos kérdést: miért nem a Várkert Bazárban vagy a Palota úti mélygarázsban parkolnak a buszok? Bár ez a kérdés több helyen, többször elhangzott már, érdemes megismételni a polgármester válaszát: azért, mert ezeket a parkolókat úgy építtették meg, hogy buszok nem férnek be.