A kormány keresztbe feküdt a magyar Aegon eladásának

gazdaság
2021 április 07., 08:08

„Magyarország megakadályozta a helyi Aegon-egységek eladását” - áll az Aegon közleményében. A holland székhelyű biztosítótársaság 2020 novemberében állapodott meg az osztrák Wiener Versicherung Gruppe (Vienna Insurance Group - VIG) vezetőségével arról, hogy az osztrákok 830 millió euróért, azaz kicsit kevesebb mint 300 milliárd forintért, megveszik az Aegon magyar, lengyel, román és török leányvállalatait.

Szerdán hajnalban viszont az Aegon közölte, hogy a magyar Belügyminisztérium megtagadta az adásvétel engedélyezését, annak ellenére is, hogy a VIG képviselői 2021 januárja óta „konstruktív” megbeszéléseket folytattak a magyar kormánnyal az ügyletről. A VIG és az Aegon ennek ellenére igyekeznek mihamarabb lezárni a tranzakciót.

A Belügyminisztérium egyébként nem tudta volna megakadályozni az adásvételt, erre csak a tavaly novemberben elfogadott különleges, veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályok adtak lehetőséget, amik bejelentéskötelessé tették egyebek mellett ezt is. Így az adásvétel csak a bejelentés és a bejelentés tudomásulvétele után zárulhatna le. A kérdést tehát törvény szabályozza, ami alapesetben az Aegon és a VIG közötti tranzakcióra nem vonatkozik, viszont a törvényt most, a veszélyhelyzetben kormányrendelettel felülírták, így már ehhez az ügylethez is kellene a Belügyminisztérium beleegyezése.