Ahhoz képest, ahogy nálunk a járványról kommunikálnak, ma ilyen sajtótájékoztatót tartott a lengyel egészségügyi miniszter

Egészségügy
2021 április 07., 15:43

Hiába másik ország kormánytagja, a magyar olvasóknak kifejezetten érdekes lehet, hogy Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter miről és hogyan beszélt mai, vagyis szerdai rutin sajtótájékoztatóján, amin a járvány elleni védekezés állásáról számolt be.

Magyar- és Lengyelország a politikai berendezkedésüket és államszervezetüket tekintve sok mindenben hasonlítanak egymásra és térnek el bármely más európai országtól. Mindkettőt régóta hatalmon lévő, vallásos-keresztény szlogeneket hangoztató jobboldali újpopulista-nacionalista pártok vezetik, a két ország autokratikus vezetői a közmédiát propagandacélokra használva igyekeznek megsemmisíteni a kormányzati hatalom demokráciákban megszokott ellensúlyait, miközben a korábban csak a szélsőjobb legradikálisabb csoportjaira jellemző homofób kampányokat folytatnak.

De a covidról még a lengyel Fidesz káderei, a PiS politkusai is egészen másképp kommunikálnak. Hogy mennyire, azt Lengyelországban élő olvasónk, Gergely segítségével tüstént a gyakorlatban ellenőrizheted. Olvasónk ugyanis lefordította a Gazeta mai hírcikkét az illetékes miniszter - Lengyelországban van egészségügyi minisztérium - mai rutintájékoztatójáról.

Íme:

Adam Niedzielski egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a kórházakat most éri el a korábbi hét fertőzési hulláma. Kiemelte, hogy a fertőzések számában jelenleg tapasztalható visszaesés az ünnepi időszakhoz köthető, és csak a további napokban várhatóak olyan reprezentatív adatok, amelyekből a járvány valódi helyzetére következtethetünk. Ezen felül megjegyezte, hogy az ünnepi időszakhoz kapcsolódó utazások hatása is csak egy hét múlva lesz látható a statisztikákban.

A kormányzati kríziskezelő stáb találkozója után tartott sajtótájékoztatón a miniszter bejelentette, hogy a jelenlegi korlátozások határidejét több mint egy héttel meghosszabbítják, április 18-ig. „A jövő héten születik döntés a további lépésekről” – tette hozzá.

Niedzielski azt mondta, a további döntéseket attól teszik függővé, hogy az ünnepi időszak ellenére továbbra is csökkenő trend lesz-e megfigyelhető a fertőzöttségi adatokban, illetve „mindenekelőtt azt akarjuk látni, hogy a megbetegedési hullám milyen következményekkel jár a kórházi infrastruktúrára nézve. Egyre gyorsabban haladnak az oltások, és egyre több a gyógyult, így a járvány természetes korlátai is egyre jobban látszanak” – mondta.

„A kórházakban a helyzet továbbra is nagyon nehéz.”

Az egészségügyi miniszter elmondta, hogy az utóbbi napokban az új fertőzések számában tapasztalható csökkenés „túl gyenge jel” ahhoz, hogy optimizmusra adjon okot. „Továbbra is nagyon nehéz a helyzet a kórházakban. Több mint 34,5 ezer ágy van kihasználva. Ez a paraméter a veszélyesnek tekintett 80 %-os kihasználtsághoz. Mégpedig azért, mert az egyes régiókban az eloszlás nem egyenletes, így vannak olyan régiók, ahol az infrastruktúra kihasználtságából fakadó feszültségek nagyon nagyok” – tette hozzá a miniszter.

Niedzielski korábban arról tájékoztatott, hogy míg a korábbiakban a vezetés a COVID-19 járvánnyal folytatott harcban az új fertőzések számát tartotta a legfontosabb adatnak, jelenleg más adatok lesznek kulcsfontosságúak. „Jelenleg a legfontosabb adat, ami befolyásolja a további korlátozások bevezetését, az az ágyak és a lélegeztetőgépek kihasználtsága, nem pedig a napi új fertőzésszámok” – írta a miniszter a Twitteren.

„Sziléziában nagyon nehéz a helyzet. A környező régiók sietnek az ilyen helyzetben lévő vajdaságok segítségére” – mondta. Folyamatosan szállítják a betegeket a łódzi és az opolei vajdaságokban található kórházakba.