A ledöntött ferencvárosi szobor tervezője: „Olyan evidenciákat kell megfogalmaznom, mint egy papnak”

interjú
2021 április 12., 09:17

„Véletlen, hogy mikor a ferencvárosi önkormányzat honlapjára kikerültek a győztesek, akkor az én pályázatom Black Lives Matter címmel szerepelt” - emlékezett vissza a balhé kezdetére Szalay Péter képzőművész, aki a 9. kerület Public Art pályázatának egyik nyertese. A 100 centis, 3D printelt, szivárványszínű szobor olyan mélyen megsértette a kormánypártiakat, a Mi Hazánkat, a neonácikat és más büszke hetero fehér embereket, hogy már a tervek megismerése előtt többen megígérték, le fogják dönteni.

Az eredetileg Prizma című kisplasztikát április 1-jén állították ki, és két hétig lett volna látható a Ferenc téren, de egy napig sem bírta. Először a Mi Hazánk takarta el OSB-lapokból készített paravánnal, aztán leöntötték fehér festékkel, végül egy aktivista széttörte.

photo_camera Fotó: 444

A szobor körül kialakult konfliktusról az alkotót kérdeztük.

444: Mi volt a pályamunkád, amivel nyertél a Public Art pályázaton?

Szalay Péter: Mindenhol BLM-szoborként jelent meg, pedig Prizma a címe. A prizmán átvezetett fehér fény millió színre bomlik, ahogy az emberek reakciói is sokfélék.

Tulajdonképpen egy cukorkát helyeztem el a Ferenc téren. A műalkotás kicsit olyan, mint egy étel. Nem első blikkre kell véleményt alkotnunk róla, hanem meg kell kóstolnunk. Egy művészeti alkotást nem megeszünk, hanem intellektuális munka során tesszük magunkévá. Aki ezt nem végzi el, az csupán az előítéletektől vezérelve, a műtől jóformán függetlenül hoz ítéletet. Most is néhányan ezt tették, illetve a folyamatosan engem érő, számonkérő hangok a mai napig ezt teszik. A vak düh által hajtott szobordöntés csak az első ilyen támadás volt. A rengeteg kritika és a kritikák kritikája viszont megtartotta a művemet a diskurzus piedesztálján.

photo_camera Fotó: Ács Dániel/444

Szándékosan alkalmaztam külföldi szimbólumokat a szoborban. Egyrészt hogy eltávolítsam a témát a helyi posványtól, másrészt hogy távolabbra eljusson az üzenet. A reakciók pedig igazolták, hogy ezek univerzális szimbólumok. A fekete életek számítanak, mint ahogy minden élet számít, ezért is került oda több szín, de egy műalkotásnál mindig több értelmezési réteg van. Valóban, ez egy kampány manapság, hogy fogadjuk el a másikat, de ez egy pozitív kampány. Senkinek nem kellene ettől félnie, ez olyan evidencia, mint hogy óvjuk a természetet. Mindkettő olyan alap, ami szerintem a politika felett áll. Aki ezekkel az üzenetekkel vitatkozik, az el van tévedve.

Attól, hogy valakinek más az identitása, nekem nem kellene féltenem a sajátomat. Most mégis olyan evidenciákat kell megfogalmaznom, mint egy papnak.

444: Több helyen lehetett olvasni, hogy számítottál a szobor elleni támadásokra, személyes fenyegetéseket is kaptál?

SzP: Leszámítva a facebookos kommenteket, egy fenyegető e-mailt kaptam, a Tomcat nevű tagtól, akit én korábban nem ismertem, de láttam, hogy csinált magának Wikipédia szócikket. Ügyesen, jogilag megfoghatatlanul azt írta nekem, hogy ne kerüljön ki a szobor, mert akkor meg fognak büntetni. Egyébként ő Kanadában él, legfőbb szakmai kritikusaim pedig Németországban. Ez is sokat sejtet.

Az installálás előtti napon valaki átküldte, hogy a Mi Hazánk is akciózni készül. Elég stresszesen kellett a helyszínre mennem, mert azt gondoltam, hogy ott fognak majd a sarkamban topogni, és nem tudok 20 percet se nyugodtan installálni. De a szobor kihelyezése nagyon békésen zajlott. A tér túlsó felében, az ellenakciónak szánt mobilkereszt körül volt csak néhány, zavartan ténfergő alak, de nem jöttek közelebb. Biztos a pozdorjalap paravánt várták.

444: Nem csak politikai jellegű támadásokat kaptál, jöttek szakmai kritikák is, ezekről mit gondolsz?

Az egész társadalomban óriási a frusztráció, amire az egy éve tartó bezártság csak rátett pár lapáttal. Kormánypárti művészektől nem kaptam a fejemre, nem keresett meg a Magyar Művészeti Akadémia. Vannak, akik nagyon vehemensen támadnak, és le akarják dönteni a szobrot a maguk módján. Sajnos barátok is. Azt gondolom, ez egy rendkívül sikeres dolog, rengeteg tanulsággal, és mivel ennyire megosztja a szakmát, képes valódi diskurzust generálni.

Azért nem érint ez rosszul, mert a saját dolgaimmal szemben én is eleve nagyon kritikus vagyok. Én magam gondolom végig a támadható pontjait, mielőtt megmutatnám másoknak. Szóval, amikor valamit bemutatok, az át van gondolva - mint műalkotás. Persze amint politikai csatározások alibije lesz, teljesen másként kezd működni. De ez nem az én felelősségem, hanem azoké, akik saját céljaikra kihasználják. Ezért én nem vagyok számonkérhető.

444: Mennyire fontos neked, hogy aktuális, közéleti témákat dolgozz fel?

Többféle dolog is érdekel, ahogy a világunk is sokszínű, játszom a geometriával, készítek kinetikus dolgokat, de talált tárgyakat is használok, és folyamatosan próbálok rákérdezni arra, hogy mi a képzőművészet, mit jelent a szobrászat ma. A tárgyaimmal ezekre a kérdésekre adok válaszokat, amik az adott pillanatban érvényesek, de ahogy haladok előre az életemben, ezek mindig más válaszok.

De egyébként nem fontos, hogy aktuális témákkal foglalkozzon egy képzőművész. Én most belenyúltam ebbe, bevállaltam ezt. Nem szoktam előre tervezni, lereagálom azt, amit látok, a magam módján megpróbálom feldolgozni a hatásokat, amik érnek. Aztán meglátjuk, érezhetően elindultak a választási kampányok, annyira hatalmas, annyira rossz dolgokkal lesz tele a sajtó, ezekre még nem tudom, hogyan fogok reagálni.

A média megkeresései rengeteg erőmet felemésztették, sokkal többet, mint a szobor elkészítése, ez számomra is egy új helyzet volt. Képzőművészetről, kortárs szobrászatról elég kevés szó esik a közbeszédben, ezért szokatlan és fárasztó. Van, aki imád a művészetéről beszélni. Én nem ilyen vagyok. Nem szeretek beszélni. Talán ezért is lettem szobrász. De most, azt gondolom, jogos az igény, hogy megkérdezik azt, aki ezt a szobrot létrehozta. Ezért próbálok ennek megfelelni, belerázódni, állni a sarat.