Koronavírus-számok Magyarországon 05.17.
Elhunytak + 38 Σ 29 213
Kórházban - 11 Σ 2 259
Fertőzöttek + 426 Σ 798 573
Tesztek + 10 365 Σ 5 649 027
Egyszer oltottak + 39 287 Σ 4 639 299

Orbánék újra Kína felé fordulnak vakcináért

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Rendszeresen elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

  • A miniszterelnök szerint a vérrögvizsgálatok miatt kiesik a magyar oltási tervből 580 ezer Janssen vakcina
  • Nem is vár a vizsgálatok eredményére, inkább Kínában veti be magát
  • Miközben a felpörgetett Pfizer szállítmányok pótolják a blokkolt Janssent
  • A kormánynak nem újabb vakcinákat kellene venni, csak elérni azt, hogy szállítsák le hamarabb a szerződésben lévő 3,9 millió darabot

„A következő napokban azért dolgozik a külügyminiszter, aztán majd a végén személyesen magam is, itt a kínaikkal elsősorban, hogy pótoljuk a máshonnan kieső vakcinákat. Erre jó esélyünk van. Legalábbis most így látom” - közölte Orbán Viktor pénteken. Miután a miniszterelnök általában akkor állítja magát ennyire a középpontba, amikor már nem kétesélyes a végkimenetel, szinte biztosak lehetünk abban, hogy lesz újabb kínai megállapodás.

Orbán szerint azért van erre szükség, mert „kiesett megint vagy ötszáznéhányezer nyugati vakcina, ez a Janssen nevű vakcina”. 

A Johnson & Johnson védőoltásáról van szó, amit az amerikai cég a héten kezdett kiszállítani Európába. Magyarországra is megérkezett az első adag kedden, első körben 28 800 darab. Mivel ebből elég egy, a tervek szerint falvakban használták volna, oltóbuszokon, először Tolna megyében, a jövő héttől. Logikus lépés, nem kell kétszer fordulni. De éppen aznap, amikor Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentette a Janssen érkezését, és hosszan ecsetelte a tulajdonságait, az amerikai gyógyszerügynökség felfüggesztette a használatát 6 gyanús vérrögképződéses eset miatt. 6,8 millió adagot adtak be addig az Egyesült Államokban.

Az európai gyógyszerügynökség - ami még március 11-én engedélyezte a vakcinát - szintén vizsgálatot indított, de nem tartotta szükségesnek a felfüggesztést. A gyár viszont inkább leállította az alig megkezdett európai szállításokat.

A magyar kormány sajátos kommunikációja miatt arról, hogy mikor mennyi vakcina jön a következő hónapokra Magyarországra, csak azt tudjuk, hogy Orbán Viktornak erről van egy színes táblázata, amit sok helyre magával szokott vinni. De a kormányfő által kisokosnak hívott menetrendet a kérésünkre nem publikálták. 

Azt lehet tudni az első 28 800 darabos szállítmányt kedden fogadó Galgóczi Ágnestől, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetőjétől, hogy két hét múlva számítottak újabb 58 ezer adagra. 

Orbán a rádióban az „ ötszáznéhányezret” pontosítva még annyit mondott, hogy „sokat rendeltünk ebből a vakcinából, most kiesik 580 ezer”. Nem világos, hogy ez milyen időszakra vonatkozik, később az oltási program esetében hathetes időszakot említett.

Összesen 4 309 022 darabot rendeltünk a Janssenből, de ez az egész évre vonatkozik. Ami még ad némi támpontot, bár ez is hosszabb, június végéig szóló menetrend: a Johnson & Johnson vállalása az volt az EU felé, hogy június végéig 55 millió adag oltóanyagot szállít az Európai Unióba. Ebből lakosságarányosan 2 százalék, 1,1 millió adag juthat Magyarországra. Miután ez egyoltásos védőoltás, 1,1 millió ember beoltását jelenti ebben a negyedévben. 

Áprilisban ebből jött volna vélhetően 86 800 darab, a májusi és a júniusi mennyiség Orbán titka egyelőre. Hogy mikor és milyen eredménnyel zárul le az amerikai és az európai gyógyszerügynökség vizsgálata, azt nem tudni. De lehet, hogy az sem számít majd, hogy mi lesz annak az eredménye, mert Orbán saját vizsgálat elindítását jelentette be. 

Várni pedig nem vár a kormány. Pedig van egy olyan szerdai hír, amit a csütörtöki kormányinfón szintén a Janssen kiesését felemlegető Gulyás Gergely miniszter és a közrádiónak pénteken nyilatkozó Orbán Viktor sem említett meg. Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke szerdán azt jelentette be, hogy a Pfizer-BioNTech a tervezettnél 50 millióval több oltóanyagot szállít le áprilisban. Felpörgették a gyártásukat, előrébb tudják hozni a szállításokat. Ursula von der Leyen szerint ez az 50 milliós plusz segít pótolni a Janssen felfüggesztése miatti hiányt.

Az 50 millió adag lakosságarányosan 1 milliós plusz jelent Magyarországnak. Ez kétdózisos, vagyis félmillió ember beoltására elég. Plusz pénzbe nem kerül, az ősziből hozzák előre. 

Ez kimaradt Orbánék kommunikációjából, ami arról szól, hogy a vészhelyzetben megint Kínához kell fordulni. 

Az eddigi - meglehetősen drága - kínai szállítások valóban felpörgették a magyarországi oltási programot. 1,1 millió adag érkezett, időben, nagyon nagy részét el is oltották (ez is kétadagos, vagyis összesen 550 ezer embert oltottak vele). 

Hogy mikor jön a következő, az nem világos. Eddig havonta jött: 550 ezer februárban, 550 ezer márciusban. Áprilisi és májusi szállításokat kommunikáltak eddig, a szerződés szerint viszont elég májusban (500 ezret) és júniusban (3,5 milliót) szállítaniuk. 

Új vásárlás helyett elég lenne az, ha a magyar kormány elérné, hogy az utolsó, 3,5 milliós adagból jelentős mennyiséget előre leszállítsanak. 

A kínai pártsajtóból derült ki, hogy Magyarország az addig használt Sinopharm mellett engedélyezett egy másik oltóanyagot is. A Cansino beszerzéséről tárgyalt is a kormány, de Szijjártó Péter április 9-én azt mondta, hogy nem jött létre az üzlet. „Akkor van értelme az Európai Unión kívüli forrásból újabb oltóanyagok beszerzésére, hogyha azok időben tudnak segítséget jelenteni. Én most úgy látom, hogy azok a törekvéseink, amelyek alapján még szerettük volna növelni a meglévő szerződéseken felül a keletről érkező vakcinák számát, most lekerülnek a napirendről, tekintve a kapacitások miatt vállalt szállítási határidőket – közölte a külügyminiszter akkor az ATV kérdésére. Azt is mondta, hogy most már a meglévő orosz és kínai szerződés teljesítésének utolsó szakaszára koncentrálnak inkább. Ez is arra utalhat, hogy előrébb akarják hozni az utolsó 3,5 millió szállítási idejét. (Az orosznál lenne miről tárgyalni, mert egyelőre jóval kevesebb második körös vakcina jött a Szputnyikból, mint ami a szerződésben szerepel.) 

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.