„A jobb oldalon fölül szurkolnak szurkolók, őket direkt nem mutatom, mert gyülekezési tilalom van még” - hallatszott bele a közmédia meccsközvetítésébe

A jelenlegi korlátozások miatt a meccseket zárt kapuk mögött kell megtartani, ehhez képest az OTP Bank Liga 30. fordulójában, a Zalaegerszeg és a Budafok keddi meccsén a háttérzaj már a járvány előtti időkre emlékeztetett. És ez valószínűleg nem csak hangeffekt lehetett, mert az M4 közvetítésében tisztán hallani, ahogy a mérkőzés 5. percében a vezérlőből valaki azt mondja: 

A jobb oldalon fölül szurkolnak szurkolók, őket direkt nem mutatom, mert gyülekezési tilalom van még, hogy ne büntessenek érte őket, kösz.

Az is sejthető, hogy ezt nem akarták nyilvánosan bejelenteni, mert pár másodperccel később ugyanez a hang már azt mondja: „Adásba? Bocsánat!” Közben pedig zengett a masszív ZALA-EGER-SZEG skandálás. 

A csapatra hathatott a lelkesítés, hiszen a Zalaegerszeg hazai pályán 5-0-ra győzte le a kieső helyen álló Budafokot. (A hang az eredeti közvetítésben 19:07-nél szólal meg.)

A meccs után a ZTE ultrái közöltek egy képet arról, ahogy a játékosok odamentek hozzájuk a stadion sarkába, ami alapján kívülről szurkoltak:

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.