Novák Katalin: Attól még, hogy a Fidesz az AfD-vel ül egy frakcióban az Európa Tanácsban, nincs velük kapcsolatuk

POLITIKA
2021 április 20., 18:54

Hétfőn Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke bejelentette, hogy a Fidesz-delegáció az Európa Tanácsban csatlakozott az Európai Konzervatívok - Demokratikus Szövetség nevű frakcióhoz. A csoport meghatározó szereplői a brit Konzervatív Párt, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt, valamint két olasz párt, a Liga és a Fratelli d'Italia, ugyanakkor ennek a frakciónak a tagja a német, nacionalista AfD is.

Novák Katalin nem tartja politikailag hiperszenzitív kérdésnek, hogy egy deklaráltan nacionalista párttal kerültek egy frakcióba. Az ATV-nek elmondta, hogy „kétoldalú módon az AfD-vel nem ápolunk kapcsolatot. A mi partnereink Németországban az uniópártok, a CDU és a CSU. Ez most is így van, és ezen nem áll szándékunkban változtatni.” A Fidesz kapcsolata az AfD-vel szerinte mindössze technikai az Európa Tanácsban.

photo_camera Novák Katalin, a Fidesz alelnöke. Fotó: Botár Gergely/ kormany.hu/MTI/MTVA

A Fidesz alelnöke elmondta azt is, hogy a frakció vezető erejét a brit konzervatívok jelentik. Véleménye szerint őket azzal vádolni, hogy egy nem demokratikus módon szerveződő szövetségnek az élén állnának „elég meredek állítás lenne”. Ráadásul „a frakciók sokkal lazább szövetséget jelentenek, mint az Európai Parlamentben.”

Ugyanakkor az ATV kérdésére, hogy továbbra is kizárja-e, hogy az Európai Parlamentben közös frakcióban legyen a Fidesz az AfD-vel, Novák Katalin azt mondta: „jelenleg én nem látok erre egyáltalán esélyt”.