A csengeri örökösnő szerint Kósa maga ajánlott segítséget az 1300 milliárd forintos örökség megszerzéséhez

bűnügy
2021 április 28., 09:41

A csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária, vagy ahogy a botrány kirobbanásakor megismerhettük, Sz. Gáborné meghallgatásával folytatódott a mátészalkai járásbíróságon az ügy tárgyalása. A Telex tudósítása szerint meghallgatásán P. tagadta, hogy bárkit megtévesztett volna, vagyis nem tartja magát bűnösnek.

A csengeri örökösnőt 2018 szeptemberében hozták haza Svájcból
photo_camera A csengeri örökösnőt 2018 szeptemberében hozták haza Svájcból Fotó: ANTAL_N/ORFK

Különösen nem érzi úgy, hogy Kósa Lajost tévesztette volna meg, már csak azért sem, mert elmondása szerint nem is ő kérte a Fidesz alelnökének segítségét, Kósa maga ajánlkozott, amikor tudomást szerzett az állítólagos 1300 milliárd forintos örökségről. P. állítása szerint ő egy, a csengeri polgármesteri hivatalba érkezett levélből értesült az örökségről, ezután kereste meg Péteri István ügyvédet. Kósa Péteri sógora, Orendi Mihály révén értesült a mesés vagyonról. Orendi a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatójaként és a debreceni sportlétesítményeket kezelő cég vezetőjeként is Kósa környezetéhez tartozott.

P. elmondása szerint miután Kósa felajánlotta a segítségét, családjaik jó kapcsolatba kerültek, még vendégségben is jártak egymásnál. Segítsége fejében Kósa több ajándékot is elfogadott, például a felesége nevére is kiállítottak neki egy okiratot arról, hogy kap kétmillió eurót. Kósa emellett négyszer is elkísérte Svájcba az örökösnőt, hogy bankokkal tárgyaljon. P. szerint a svájci tartózkodásuk idején még Kósa szállását is ő fizette.

P. a bíróságon azt mondta, hogy ő még mindig hisz abban, hogy az örökség létezik. "Ha nincs, akkor engem is becsaptak" - mondta, hozzátéve, hogy egyelőre a nyomozóhatóság és az ügyészség se tudta bizonyítani, hogy van-e örökség, vagy nincs.