Kellemes szombat reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Minden szombat reggel emailben küldjük el azokat az anyagainkat, amiket az utóbbi napokban írtunk a 444-re, és tökéletesek hétvégi olvasgatáshoz. Itt tudsz feliratkozni erre, és minden hétköznap reggel küldött hírösszefoglalónkra.
„Összeomlok már az idegtől” - nem jutott mindenkinek Pfizer a Honvéd kórháznál – A Pfizerre váró sorban sokan voltak elégedetlenek az oltásügyi intézkedések kommunikációjával.
Már a grafikonokon is látszik, hogy vártuk tárt karokkal a harmadik hullámot - A nyugat-európai adatok alapján úgy tűnt, 6-8 hét alatt lecsenghet nálunk is a harmadik járványhullám. Lassan 10 hete tart, és még messze a vége. Nagy kérdés, hogy a korai nyitás mennyivel nyújtja el.
Jövő tavaszra állhat helyre a turizmus Budapesten – A Budapest Brand konferenciáján az is elhangzott, hogy nagy lesz a munkaerőhiány a vendéglátásban, és bár a nyár végén már lesznek itthon fesztiválok, a Sziget sorsa még mindig bizonytalan.
A kettős variáns, a hatóságok túlzott magabiztossága és a csekély átoltottság miatt brutális méretűvé dagadt a járvány Indiában – Harsh Vardhan indiai egészségügyi miniszter két hónapja magabiztosan kijelentette, hogy országa a koronavírus elleni harc végjátékát vívja. Ehhez képest április végén tíz nap alatt mintegy 3 millió koronavírusos esetet regisztráltak az 1,3 milliárd lakosú országban, a kórházak egyik napról a másikra megteltek, súlyos gyógyszer- és oxigénhiány nehezíti a betegek ellátását, az indiai oltást pedig még csupán a lakosság kevesebb mint tíz százaléka kapta meg.
Több autonómiát kértek, mindent elvesztettek a modellváltó egyetemek – A felsőoktatási modellváltás egészen más folyamatnak indult, mint amivé lett: eredetileg csak pár egyetem váltott volna modellt, a kormánnyal szorosan együttműködve, hosszú évek tervezése után. Ebből lett mára az, hogy hamarosan már alig marad állami egyetem az országban. Megnéztük, miből indult a modellváltás ötlete, miért volt szimpatikus sok egyetemnek, és hogyan kaptak aztán gazdasági szabadság helyett teljhatalmú fideszes kuratóriumokat.
„Nem is tudtam, hogy dolgoznak itt retkes transzvesztiták is” – Az LMBT+ embereket a munkaerőpiacon is rendszeresen éri diszkrimináció, akár a vezetőség, akár a munkatársak részéről. Az Open For Business nemzetközi szervezet felmérést készített arról, hogy a kirekesztés hogyan befolyásolja egy adott ország gazdaságát, miért lenne fontos, hogy nyitottabb társadalommá váljunk.
Újabb energianyaláb-áldozatokat találtak, az USA egyre komolyabban aggódik a szónikus fegyverek miatt – A Pentagon tájékoztatása szerint már amerikai katonákat is érhetett támadás olyan fegyverrel, amilyet a rejtélyes havannai megbetegedések okozójának tartanak, és már amerikai földön is van két lehetséges áldozat.
Hamarabb teszi lábát az ember a Marsra, mint egy valós Jurassic Parkba – Elon Musk közeli munkatársa, Max Hodak elengedte a fantáziáját, amikor azt mondta, hogy 15 év alatt Jurassic Parkot lehetne teremteni. Senki ne élje bele magát.
Véletlenül lett járványkompatibilis a reality, ami szórakoztatóvá teszi a netes átveréseket – A Circle úgy mutatja be a jelenlegi nyomorunkat, hogy közben mégis ki tud szakítani a valóságból azzal, hogy a világ legtökéletesebb, saját bevallása szerint is buta reality-szereplőjének drukkolunk.
Minari: kidolgozod a beled az amerikai álomért, de lehet, hogy rámegy a családod – Lee Isaac Chung díjnyertes filmje különös érzékenységgel mutatja be, hogy mi mindenen küzdi át magát egy koreai bevándorló család, ha új életet kezd Amerikában.
Elon Musk közeli munkatársa, Max Hodak elengedte a fantáziáját, amikor azt mondta, hogy 15 év alatt Jurassic Parkot lehetne teremteni. Senki ne élje bele magát.
A Pfizerre váró sorban sokan voltak elégedetlenek az oltásügyi intézkedések kommunikációjával.
Az LMBT+ embereket a munkaerőpiacon is rendszeresen éri diszkrimináció, akár a vezetőség, akár a munkatársak részéről. Az Open For Business nemzetközi szervezet felmérést készített arról, hogy a kirekesztés hogyan befolyásolja egy adott ország gazdaságát, miért lenne fontos, hogy nyitottabb társadalommá váljunk.
A nyugat-európai adatok alapján úgy tűnt, 6-8 hét alatt lecsenghet nálunk is a harmadik járványhullám. Lassan 10 hete tart, és még messze a vége. Nagy kérdés, hogy a korai nyitás mennyivel nyújtja el.
Harsh Vardhan indiai egészségügyi miniszter két hónapja magabiztosan kijelentette, hogy országa a koronavírus elleni harc végjátékát vívja. Ehhez képest április végén tíz nap alatt mintegy 3 millió koronavírusos esetet regisztráltak az 1,3 milliárd lakosú országban, a kórházak egyik napról a másikra megteltek, súlyos gyógyszer- és oxigénhiány nehezíti a betegek ellátását, az indiai oltást pedig még csupán a lakosság kevesebb mint tíz százaléka kapta meg.
A Pentagon tájékoztatása szerint már amerikai katonákat is érhetett támadás olyan fegyverrel, amilyet a rejtélyes havannai megbetegedések okozójának tartanak, és már amerikai földön is van két lehetséges áldozat.
Lee Isaac Chung díjnyertes filmje különös érzékenységgel mutatja be, hogy mi mindenen küzdi át magát egy koreai bevándorló család, ha új életet kezd Amerikában.
A Budapest Brand konferenciáján az is elhangzott, hogy nagy lesz a munkaerőhiány a vendéglátásban, és bár a nyár végén már lesznek itthon fesztiválok, a Sziget sorsa még mindig bizonytalan.
A Circle úgy mutatja be a jelenlegi nyomorunkat, hogy közben mégis ki tud szakítani a valóságból azzal, hogy a világ legtökéletesebb, saját bevallása szerint is buta reality-szereplőjének drukkolunk.
A felsőoktatási modellváltás egészen más folyamatnak indult, mint amivé lett: eredetileg csak pár egyetem váltott volna modellt, a kormánnyal szorosan együttműködve, hosszú évek tervezése után. Ebből lett mára az, hogy hamarosan már alig marad állami egyetem az országban. Megnéztük, miből indult a modellváltás ötlete, miért volt szimpatikus sok egyetemnek, és hogyan kaptak aztán gazdasági szabadság helyett teljhatalmú fideszes kuratóriumokat.