Álhírek terjesztésével vádolják a Mianmarban őrizetbe vett japán újságírót

külföld
2021 május 04., 04:43

Az április közepén letartóztatott Juki Kitazumi ellen már vádat is emeltek, elmarasztaló ítélet esetén három év börtönbüntetéssel is sújthatják a mianmari junta által a hatalomátvétel után módosított büntető törvénykönyv szerint.

A 45 éves Juki Kitazumi korábban az egyik legolvasottabb japán lapnak, a Nikkeinek tudósított Mianmarból, később szabadúszóként több japán sajtóorgánumnak dolgozott, és olyan tartalmakat osztott meg a közösségi médiában, ami nem tetszett a mianmari katonai hatalomnak. Április 18-án tartóztatták le ranguni házában, és egy olyan börtönbe szállították, ahol politikai foglyokat őriznek. Már februárban is őrizetbe vették egyszer, de akkor szinte azonnal elengedték.

A japán kormány tiltakozását fejezte ki az újságíró letartóztatása miatt, Szuga Josihide kormányfő azt mondta, mindent megtesznek Juki Kitazumi kiszabadításáért.

photo_camera A hétvégén Tajvanban is tüntettek a mianmari katonai puccs ellen, hogy szolidarítsanak a mianmari tüntetőkkel Fotó: CENG SHOU YI/NurPhoto via AFP

A mianmari hadsereg február 1-jén, a választások utáni új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, az államfőt és de facto miniszterelnökként dolgozó Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, valamint a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) tömörülés több politikusát őrizetbe vették. Azóta gyakorlatilag folyamatosan tüntetnek az országban. Jogvédők szerint a hadsereg legalább 730 tiltakozót megölt, és őrizetbe vettek több mint háromezer embert, akik a puccs ellen tüntettek. (MTI)