Az 50 év fölötti britek még idén ősszel kaphatnak harmadik oltást

járvány
2021 május 05., 07:05

A brit The Times értesülése szerint minden 50 év fölötti brit állampolgár ősszel egy harmadik dózis vakcinát kaphat. Azzal a céllal, hogy karácsonyra teljesen visszaszorítsák a koronavírust.

A kormány jelenleg két verziót vizsgál az országos tisztifőorvos, Chris Whitty vezetésével. Az egyikben olyan vakcinát használnának, amit kifejezetten az új variánsok miatt módosítottak. A másik felállásban az országban használt három vakcinából, azaz a Pfizer-BioNTech, az Oxford-AstraZeneca vagy a Moderna vakcinájából adnának be egy harmadig adagot.

A Times úgy tudja kormányzati forrásokból, hogy az eddigi kísérletek biztatóak, és jelenleg úgy fest, hogy elég lesz az 50 év felettieket, illetve a valamilyen komolyabb alapbetegségben szenvedőket oltani. Az egyik lehetséges terv a vakcina beadására, hogy a szokásos éves influenzaoltással egy időben adnák be, csak a másik karba szúrva.

Egy kormánytag név nélkül arról beszélt a lapnak, hogy az eddigi eredmények alapján elképzelhető, hogy a harmadik oltással el tudják érni, hogy karácsonyra ne jelentsen több problémát a koronavírus.

A lap megjegyzi azt is, hogy az oltási kampánnyal kapcsolatos jó hírek vélhetően segíthetik Boris Johnson utolsó pillanati kampányát is, hiszen Angliában helyhatósági választásokat tartanak a héten.

A kormány amúgy azzal számol, hogy 11 hétbe telne, mire beoltanák a 32 millió 50 évnél idősebb, illetve egészségügyi gondokkal küzdő embert. Ha a tervek szerint elkezdik szeptemberben a kampányt, akkor december elejére végezhetnek.

A két felvetett verzió hatékonyságát jelenleg is vizsgálják, de a kormányzati forrás szerint az is elképzelhető, hogy ősszel mindkettőt bevetik. Amúgy a feltevések szerint a harmadik dózis az ismert vakcinákból erősebb hatású, ha másmilyen gyártótól adják be, mint az első kettőt. Azaz ha valaki például AstraZenecát kapott első két alkalommal, akkor harmadiknak Pfizert kaphat. A brit egészségügyi miniszter múlt héten jelentette be, hogy vásároltak még 60 millió Pfizert, amiből a harmadik oltásokat adhatják be.