Volner János is megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását

POLITIKA
2021 május 18., 16:21

A parlament kedden 128 igen és 57 nem szavazat mellett őszig meghosszabbította a rendkívüli jogrendet, így az országgyűlés őszi ülésszakának kezdetét követő 15. napig kitolták a koronavírus-törvény hatályát, egyben a veszélyhelyzeti kormányrendeletek továbbra is érvényben maradnak.

De most sem csak a Fidesz és a KDNP képviselői támogatták a veszélyhelyzet megszavazását, ami miatt még egy ideig többek között nem lehet népszavazást tartani például a Fudan Egyetemről sem. Ritter Imre nemzetiségi képviselő mellett ismét rácsatlakozott a kormánytöbbségre Volner János független képviselő is, akinek pár éve még jóval sarkosabb véleménye volt a NER-ről:

link Forrás

Volner áprilisban ugyanilyen lendülettel támogatta azt is, hogy nagyrészt fideszes irányítású alapítványokba szervezzék ki a közvagyont.