Elhunyt dr. Erőss Pál

GYÁSZ
2021 május 23., 19:42

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Erőss Pál volt legfelsőbb bírósági bíró, az egykori Jogi esetek című műsor volt szakértője – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter vasárnap a Facebookon.

Dr. Erőss annak idején, a nyolcvanas években a Jogi esetek című tévéműsor állandó szakértőjeként lett országosan ismert, amolyan korabeli celeb, illetve Gálvölgyi János paródiája – ebben dr. Jogerős Pálként jelenítették meg a figurát, és ez a név aztán rajtamaradt a bírón – tette még népszerűbbé.

Erőss a rendszerváltás idején parkolópályára került, majd 2006-ban szerepelt ismét a hírekben, amikor a rendőri túlkapások áldozata számára alapított jogsegélyszolgálatot társaival.

Azért Varga Judit jelentette be a volt bíró halálhírt, mert rokoni kapcsolatban álltak, a miniszterasszony úgy fogalmazott, hogy gyerekeinek dédapja volt Erőss Pál. Varga Judit azt is említette posztjában, hogy Erőss Pálnak 2010 október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta a köztársasági elnök a jogszabályoknak a széles közvélemény számára szuggesztív, kiváló retorikai képességekkel és bölcsességgel történő megismertetése és közérthetővé tétele, valamint ügyvédi, bírói és közéleti tevékenysége, életútja elismeréseként.