Megfenyegette Ronald Reagant, megölette volna Hugh Hefnert, megmentette viszont a DeLorean tervezőjét

ÉLET
2021 május 24., 15:49

A Hustler februárban elhunyt alapítója, Larry Flynt nemcsak szimplán ellentmondásos alak, de igazi antihős volt. Ez már lejött az 1996-os Milos Forman rendezte filmből is, ami persze erősen finomított Flynt karakterén. De hogy a pornómagazin tulaja – aki magát simán nevezte féregnek vagy „mocsokkufárnak” – valójában mennyire bizarr módon volt egyszerre borzalmas és az abszurditása miatt sokszor mégis csodálatra méltó ember, az leginkább az FBI róla szóló aktáiból derül ki, amit nemrég sikerült megszereznie a Vice-nak.

Flynt évtizedekig harcolt Amerika magukat erkölcsösnek nevező részével, először csak magazinja megjelentetésével, majd később a bíróságokon is, ahol már a sajtó- és szólásszabadság melletti kiállását akarta megmutatni, miközben naranccsal dobálta a bírót vagy Fuck this Court feliratú pólóban jelent meg a tárgyaláson. A harcokból végül ő jött ki győztesen, mert bár a leghíresebb, Jerry Falwell tiszteletessel szembeni 1983-ban kezdődő perét a kisebb bíróságok még a tiszteletes javára ítélték – aki azért indított pert, mert a Hustlerben megjelent róla egy karikatúra, miszerint első szexuális élményét az anyjával élte meg –, 1988-ban a legfelsőbb bíróság már teljes egyetértésben Flynt javára ítélt. Kimondták, hogy a Hustlerben megjelent karikatúra szatirikus volt, a szatíra pedig védett beszédnek minősül az amerikai alkotmány szólás- és sajtószabadságot garantáló kiegészítése alapján.

A Vice által megszerzett 322 oldalnyi anyagból nemcsak Flynt ismertebb ügyeinek részletei derülnek ki, de az is, hogy miként és kitől szerezhette meg a John DeLorean FBI-os kokainos lefüleléséről készült felvételt, hogy állítólag meg akarta öletni Hugh Hefnert, hogy fel akarta magát robbantani a bíróságon, és hogy egyszer még Ronald Reagant is finoman megfenyegette.

Fuck This Court

Még a Jerry Falwell-ügy előtt volt egy hasonló rágalmazási pere Flyntnek, amit Kathy Keeton, a Penthouse társalapítója indított ellene, ugyancsak egy karikatúra miatt, ami szerint nemi betegséget szedett össze a Penthouse-alapító Bob Guccionétól. Flynt próbálta meggyőzni a bíróságot, hogy saját magát védhesse, amit a bíróság megtagadott, Flyntnél pedig elpattant valami és azt üvöltötte, „Baszódjon meg ez a bíróság!”, illetve hogy nem tűri, hogy „kilenc seggfej” és egy „jelképes pina” ítélkezzen felette.

photo_camera Larry Flynt 2014-ben Fotó: MARK RALSTON/AFP

Flynt eközben megpróbálta levenni a zakóját, ami alatt egy Fuck this Court/Basszódjon meg ez a bíróság feliratú pólót viselt, de az őrök azonnal kivezették a teremből, majd letartóztatták. Flynt – aki akkor már deréktól lefelé bénult volt, és kerekesszékkel közlekedett – jelezte, hogy kimenne a mosdóba, a bíróságon azonban 1983-ban még nem voltak akadálymentesített mosdók, ezért kórházba szállították, de mivel a rendőrségi autóba nem tudták beemelni, Flyntet az ügyvédei által rendelt limuzinnal szállították el. A bíróság végül Keeton javára ítélt.

Ajándék előfizetés

A Keeton-ügy után a legfelsőbb bíróság nőtagját, Sandra Day O’Connor bírónőt – akit előzőleg egyszerűen csak jelképes pinának nevezett – Flynt feltette a Hustler előfizetési listájára, és ingyen kezdte küldözgetni neki a magazint. Miután O'Connor asszisztense kérte, hogy vegyék le a bírónőt az előfizetési listáról, Flynt úgy reagált, hogyakkor veszi le onnan, ha lemond a legfelsőbb bírósági pozíciójáról; ehhez azért hozzátette, hogy „baszódj meg, te picsa”, majd feltette őt a többi magazinja előfizetési listájára is.

Felrobbantható kerekesszék

Az FBI aktái szerint egy meg nem nevezett informátor azt állította, Flynt 1983-ban az egyik tárgyalása előtt azt tervezte, robbanószerekkel pakolja fel kerekesszékét, hogy egyik meghallgatása alatt a legfelsőbb bíróságon felrobbanthassa magát és vele együtt a bírákat is. A robbanószerkezet összerakására állítólag Mitch WerBell fegyverszakértőt kérte fel. Emiatt végül nem emeltek vádat Flynt ellen, mondván, hogy a robbantásos tervéről valójában csak „beszélgetett” valakivel.

DeLorean+kokain+videó

John DeLorean vezetékneve a Vissza a jövőbe-sorozatban szereplő sportkocsi miatt lehet ismerős, amit ő tervezett, és amit mindössze két évig gyártottak, leginkább azért, mert nem volt elég pénz. Miután DeLorean nem nagyon talált befektetőket, úgy döntött, drogcsempészéssel keresi meg a pénzt, amit az FBI viszonylag hamar ki is derített: DeLoreant csapdába csalták, letartóztatták, a cége pedig csődöt mondott. A vádak alól 1984-ben végül felmentették, mert a bíróság kimondta, hogy az FBI illegális eszközöket használt az elfogásához és „csak csapdába csalták”. Mindezt pedig egy olyan rejtett kamerás felvételre alapozták, amit Larry Flynt szerzett meg és adott át a sajtónak.

photo_camera John DeLorean 1985-ben Fotó: G. WEAVER/AFP

A felvétel kiszivárogtatása miatt Flyntnek a bíróságon kellett felelnie, és el kellett árulnia, hogy honnan szerezte meg a videót, de ő ezt visszautasította, mire a bíró bezáratta és több százezer dollárra büntette. Flynt soha nem árulta el, hogy kitől kapta a felvételt, de az FBI egy informátora szerint Mitch WerBell fegyverszakértő adta át azt Flyntnek egymillió dollárért cserébe.

A merénylet

Larry Flyntet 1978-ban egy tárgyalás után meglőtték, minek következtében deréktól lefelé lebénult és kerekesszékbe kényszerült. Ezután a sajtót elárasztották azok a levelek és hívások, amikben többen is magukra vállalták a támadást. Egy nő például azt állította egy feminista csoport nevében, hogy a támadást ők követték el, amiért „Flynt kizsákmányolja a nőket”. A levélben úgy fogalmazott, „ki fogják irtani mindazon kiadókat, amik erőszakra tanítják a férfiakat”. Egy másik levélben pedig, ami szintén eljutott az FBI-hoz, valaki azt állította, hogy ő lőtte meg Flyntet, amiért a húgával „szórakozott”.

Évekkel később derült ki, hogy a támadó Joseph Paul Franklin, egy fehér felsőbbrendűség-hívő sorozatgyilkos volt, aki azt állította, azért lőtte meg Flyntet, mert felhúzta magát azon, hogy a Hustler magazin egyik számában egy fehér férfit egy fekete nővel fotóztak. Franklint 2013-ban végezték ki az általa elkövetett gyilkosságok miatt. Flynt ellenezte Franklin kivégzését, mondván, hogy „számára nagyobb büntetés, ha hátralevő éveit egy pár négyzetméteres cellában kell leélnie”.

Megöletni Frank Sinatrát és Hugh Hefnert

A már említett fegyverszakértő, Mitch WerBell 1983-ban halt meg szívrohamban, de a pletykák szerint halálához lehetett némi köze Flyntnek.

Évekkel WerBell halála után Los Angeles-i nyomozók azt állították, Flynt egymillió dollárt fizetett WerBellnek, hogy megölje Frank Sinatrát, Bob Guccionét, Walter Annenberget és a Playboy-tulaj Hugh Hefnert. Werbell egy hónappal az állítólagos megbízás után halt meg, és egy FBI-nak nyilatkozó tanú szerint Flynt sógora azt mondta, hogy Flynt szívgyógyszert csempészett WerBell italába.

photo_camera Otthonában, 2014-ben Fotó: CHRIS DELMAS/AFP

Az FBI ezt annyira komolyan vette, hogy újra átnézte WerBell boncolási jegyzőkönyvét és halotti anyakönyvi kivonatát, de arra jutottak, amire korábban az orvosok is, hogy WerBell halálát egy krónikus tüdőbetegség miatt kialakult szívelégtelenség okozta.

Megfenyegetni az elnököt

1983-ban Flynt azt tervezte, nyilvánosságra hoz pár fotót egy birtokába jutott videófelvételből, amin egy akkoriban meggyilkolt, Vicki Morgan nevű modell látható az 1982-ben elhunyt Alfred Bloomingdale-lel, aki Ronald Reagan bizalmasa volt. Flynt akkori állítása szerint a felvételen más kormánytisztviselők is szerepelnek. Egy évvel később, 1984 január 25-én Flynt levelet küldött a Fehér Házba, Ronald Reagan amerikai elnöknek címezve. A levélben mindössze ennyi állt:

„Azt hiszem, beszélnünk kéne. Tisztelettel, Larry C. Flynt”

A levelet azonnal átadták az FBI-nak. Az FBI erről szóló aktája szerint Flynt akkoriban be is telefonált a Fehér Házba, azt állítva, hogy a birtokába jutott pár szexvideó, amiken nemcsak Reagan elnök, de akkori jogi tanácsadója, Edwin Meese is szerepel. A levelet egyfajta zsarolási kísérletként kezelték, de az FBI végül arra jutott, hogy ha a felvételek léteznek is, azok valószínűleg hamisítványok.

(Nagy kép: Larry Flynt, kezében a Hustlerrel, a magazin negyvenedik évfordulóján, 2014-ben - Fotó: MARK RALSTON / AFP)