Idén nyáron nem lesznek menetrendszerinti BKV-hajók a Dunán

közlekedés
2021 május 27., 12:06

Nem lesznek idén a Duna fővárosi szakaszán közszolgáltatásban közlekedő, menetrend szerint járó hajók, erősítette meg a Telex értesülését Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója. Az ok prózai: a járvány erősen érintette a főváros, és így a BKV költségvetését is, és a hajók üzemeltetése eleve ráfizetéses üzlet.

photo_camera Fotó: bkv.hu

Mint a vezérigazgató elmondta, a hajók üzemeltetése évi 300-500 millió forint pluszköltséggel járt a BKV-nak, ezért úgy döntöttek, hogy ezt az összeget idén a felszíni közlekedésre fordítják.

Bolla elmondta azt is a lapnak, hogy arról még nem született döntés, hogy jövőre mi legyen a hajók sorsa: folytassák-e veszteségesen, vagy felemeljék a jegyárakat a piaci árszintre, hogy eltartsa magát az üzletág. Mint a cikk megjegyzi, a BKV flottája hét hajóból áll, és üzemeltetésükre a BKV minden évben pályázatot ír ki, a nyertes vállalkozók a hajókat március és augusztus vége között működtetik.