Több mint 140 ezer magyar állampolgár kért tartós letelepedési engedélyt Nagy-Britanniába

külföld
2021 május 27., 16:55

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 140 ezer magyar állampolgár folyamodott letelepedett státuszért a brit hatóságokhoz. A tárca bevándorlási államtitkára felhívta a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok figyelmét arra, hogy közeleg a letelepedési kérelmek benyújtásának határideje, írja az MTI.

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése után kezdődött átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos jogi elnevezéssel letelepedett státuszért - kell folyamodniuk.

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett idei első, részletes negyedéves összesítése szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül március 31-ig 5,3 millióan megtették.

A tájékoztatáshoz fűzött, országokra lebontott lista élén a lengyelek és a románok állnak 975 180, illetve 918 270 letelepedési folyamodvánnyal.

A felső ötös mezőnyben szerepelnek az olaszok 500 550, a portugálok 376 440, és a spanyolok 320 850 benyújtott letelepedési kérelemmel.

A szaktárca adatismertetése szerint ennek az öt országnak az állampolgárai adták be az idei első negyedév végéig beterjesztett összes letelepedési folyamodvány 58 százalékát.

A legnagyobb EU-tagországok Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül a franciák 206 910, a németek 145 420 tartós letelepedési kérvényt nyújtottak be.
A belügyminisztérium statisztikája szerint a magyarok a középmezőnyben járnak 140 460 benyújtott letelepedési kérelemmel.

A magyarok közül a legtöbben, 125 580-an Angliában adták be a tartós letelepedésre szóló folyamodványt.

A brit hatóságok március 31-ig 4 977 740 folyamodványt bíráltak el, és a beadott kérvények alig 3 százalékának esetében nem született kedvező döntés valamilyen okból.

Az elbírált folyamodványok 53 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 44 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak.

Ez utóbbit azok kaphatják, akik 2020. december 31. előtt érkeztek letelepedési szándékkal, de a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában. Ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.

Akik 2020. december 31-én már életvitelszerűen Nagy-Britanniában tartózkodtak, idén június 30-ig nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket.