A bíróság szerint nem lehet kizárni, hogy veszélyesek a társadalomra a Szijjártó jachtozásán gúnyolódó tinik

igazságszolgáltatás
2021 május 31., 13:03

„A tárgyalás hangulata elég érdekes volt. Egy bírósági titkárnő tartotta, akit még az ügyvédünk is rendkívül idegesnek érzett, az ítéletet is indulatosan olvasta fel” - emlékezett vissza a tárgyalásra Ákos, a Momentum TizenX nevű ifjúsági szervezetének egyik tagja, akit május 14-én első fokon figyelmeztetésben részesített a bíróság. (Ákos igazi neve nem ez, a család kérésére változtattuk meg.)

photo_camera TizenX aktivisták az RTL Klub riportjában a Külügyminisztérium előtt
Forrás: RTL Klub

A 17 éves Ákos és három hasonló korú társa ellen még tavaly indult eljárás, amikor a Külügyminisztérium előtti területen jachtparkolót alakítottak ki. A fiatalok akciója Szijjártó Péter tavaly nyári lebukására reagált. A külügyminiszter 2020 augusztusában a Lady MRD nevű NER-es luxusjachton nyaralt családjával, miközben a Facebookjára olyan fotókat posztolt, mintha keményen dolgozna az irodájában. Azóta sem derült ki, hogy a Szijjártó családnak saját erőből sikerült-e összespórolni a becslések szerint 60 milliós adriai nyaralásra, vagy ajándékba kapták az utat. Egy hónappal később azonban bejelentették, hogy a luxushajó tulajdonosa, Szíjj László újabb zsíros állami beruházást nyert, az ő cége tervezi és kivitelezi a Kalocsa-Paks hidat és az ahhoz kapcsolódó úthálózatot.

A momentumos aktivisták a korrupciógyanús ügyre reagáltak, amikor stencillel és vízbázisú festékkel Lady MRD feliratot fújtak a parkolóba. Ezt akár a következő eső is lemoshatta volna, de helyette a Fővárosi Közterület-fenntartóval tüntették el. Az aszfalt maradandóan nem károsodott, a takarítás költsége brutto 4500 forint volt, a bíróság mégis megalapozottnak látta a rongálás vádját.Az ítélet szerint a bíróság is elismeri, hogy a véleménynyilvánítási jog alapvető szabadságjog, azonban a szöveges indoklás szerint „mindenkitől elvárható a mások tulajdonának tiszteletben tartása.”A bírósági titkár szerint az eljárás alatt nem sikerült feltárni „olyan körülményt, amely az eljárás alá vont személy cselekményének társadalomra veszélyességét kizárta volna.” Azt sem fogadta el a bíróság, hogy a fiatalok politikai véleményt fogalmaztak meg, mert „a kívülállók számára nem volt értelmezhető az eljárás alá vont személyek motivációja.A politikai vélemény kifejezésekor szükséges, hogy az azt észlelők számára egyértelmű legyen, hogy az adott cselekmény tiltakozás valamely intézkedés ellen.”

Eszerint ha Ákosék azt a szöveget stencilezték volna a minisztérium előtti parkolóhelyre, hogy tiltakoznak Szijjártó homályos pénzügyi hátterű luxusjachtozása ellen, az politikai véleménynyilvánításnak minősült volna és nem lett volna büntethető, pusztán a jacht nevének feltüntetésével viszont túllőttek a célon.

Enyhítő körülménynek számított, hogy az aktivisták nem tagadták a stencilezést, és korábban még nem ítélték el őket, viszont „a bíróság súlyosító körülményként értékelte az elkövetett cselekmény elszaporodott voltát.”„Két érzés van bennem, az egyik, hogy ez az egész eljárás teljesen nevetséges” - reagált Ákos az ítéletre. - „Ott van kilenc ember a tárgyalóteremben, és teljesen feleslegesen töltünk el órákat egy ilyen üggyel, ami valójában nem több, mint mikor a gyerekek egy ugróiskolát festenek a járdára. Másrészt viszont bosszantó is ez az egész, látszik, hogy valamit nagyon akarnak kezdeni az üggyel, meg akarnak félemlíteni bennünket. A bírónő gyakorlatilag ezt fogalmazta meg, mikor azt mondta, hogy az ítélettel szeretne távol tartani minket hasonló akcióktól.”

A négy fiatal az elsőfokú ítélet ellen fellebbezett, és abban bíznak, másodfokon nekik ítél majd a bíráság.

Ákost és családját korábban a gyámüggyel is megfenyegették, az elsőfokú ítélet is hatályban tartja a korábbi végzést, és indokoltnak tartják a védelembe vételi eljárást lefolytatni. Egy ilyen eljárásban a gyermekjóléti szolgálat kijár ellenőrizni a családot, környezettanulmányt írnak, sokszor a gyerek kiemeléséhez vezető folyamat első lépése ez. Ákosék a gyámügytől egyelőre semmilyen információt vagy értesítést nem kaptak.

„Amíg nem zárul le ez az ügy, addig óvatosabban mennék bele újabb akciókba” - mondja Ákos, aki továbbra is úgy gondolja, hogy nem követtek el szabálysértést. - „Csak olyan akciókat csinálunk, ami legális. Engem biztos nem tudnak megfélemlíteni ezzel az eljárással, de szerintem másokban is inkább ellenszenvet kelt, hogy a bírósággal próbálják elhallgattatni az embereket.”