Visszakerülhet a főváros tulajdonába a Rác fürdő

május 31., hétfő 14:20

Sikeres licitálást követően a Budapest Gyógyfürdő és Hévízei (BGYH) Zrt. szerezheti meg a Rác fürdő ingatlanjait. Budapest 2019-ben hivatalba lépett városvezetésének egyik kiemelt célja volt, hogy a Rác fürdő több mint egy évtized után visszakerüljön a főváros tulajdonába - áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Mint írják, a Rác fürdőre és a mellé épített 67 szobás szállodára még márciusban hirdetett nyilvános árverést az ingatlanokat birtokló Rác Nosztalgia Kft. felszámolásával megbízott Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.

A kikiáltási ár valamivel több mint 5 milliárd forint volt, az árverésen való részvételhez megfizetendő előleg összege 254,4 millió forint. Az értékesítési eljárást május elsején ismét meghirdették gyakorlatilag ugyanazon feltételekkel. Ezen a liciten szerezte meg az ingatlanokat a BGYH. Arról, hogy az elővásárlási joggal rendelkezők akarnak-e élni a jogukkal 30 napos határidővel kell nyilatkozni, de amennyiben az állam nem kíván élni ezzel, akkor a BGYH megkezdheti a fürdő felújítási munkálatainak tervezését.

A bezárt Rác fürdő és hotel épülete a Tabánban 2020-ban. Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A Rác fürdő felújításáról és az ahhoz kapcsolódó szálloda építéséről még 2002 májusában döntött a Fővárosi Közgyűlés. Akkor olyan konstrukciót fogadtak el, hogy a műemlék jellegű fürdőépület felújítása mellett a szomszédos két telken szálloda épüljön. Elszámolási viták miatt azonban 2010 óta üresen áll.