Tulajdonost vált és amerikai szerverre költözik a NER-es szexpletykákat megíró Pesti Riport

június 3., csütörtök 10:09

Eltűntek a Pesti Riport című bulvár-pletykalap oldalairól azok a cikkek, amikben többek között Vida József TV2- és Takarékbank-tulajdonos, illetve Kovács Zoltán államtitkár magánéletével foglalkoztak - írja a Média1. A híroldal szerint az írások nemsokára visszakerülhetnek, Valencsik Ferenc tulajdonos ugyanis azt nyilatkozta nekik, hogy mind a Pesti Riportot, mind másik lapját, a Privátkopót eladta egy ismeretlen vevőnek, aki azokat napokon belül átviszi egy amerikai szerverre.

A két lap hirtelen eladását Valencsik azzal magyarázta, hogy

“egyik üzleti partnerüket valakik nyomás alá helyezték”

De azt nem árulta el, hogy kinek adná el az újságokat.

A médiatulajdonos arra számít, hogy a sajtó szabadságát az európai gyakorlatnál sokkal jobban védő Egyesült Államokban a pletykalapok nyugodtan tudnak majd működni

“elvégre a Kuruc.infót sem tudta bezáratni a Magyar Állam, tehát remélhetőleg Magyarországról nem fognak tudni utánuk nyúlni.”

Valencsik Ferenc arról is beszélt, hogy tudomása szerint az új tulajdonos egy olyan 40 perces hangfelvételt tervez publikálni, amin újabb szexpletykák hangoznak el egy állítólagos érintett szájából, további közéleti szereplőket bevonva a sztoriba.