Bulgária VIP kórházában illegális szervkereskedelem miatt váltották le a vezetést

bűnügy
2021 június 04., 10:03

Sztojcso Kazarov, Bulgária egészségügyi minisztere június 3-án jelentette be, hogy elbocsátják a korábbi kormánykórház, most pedig gyakorlatilag VIP kórházként működő Lozenetz Egyetemi Kórház komplett vezetését nemcsak pénzügyi visszaélések miatt, de azért is, mert 2019 és 2021 között több illegális transzplantációs műtétet hajtottak végre.

Kazarov csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a kórházban 14 alkalommal vették ki Ukrajnából és Moldovából származó fiatalok veséjét, amiket aztán Ománból, Izraelből és más országokból érkező páciensekbe ültettek át. A bolgár törvények szerint szervátültetést csak abban az esetben lehet élő donoron végezni, amennyiben a donor és a befogadó fél rokonok.

A rendőrség most amiatt folytat nyomozást az ügyben, mert több esetben feltételezhető, hogy a szervátültetésekben részt vett emberek nem voltak rokoni kapcsolatban egymással, több páciens esetében pedig felmerült a hamis személyazonosság is.

A kórházban, ahol az illegális szervkereskedelem folyt, korábban politikusokat és magas rangú tisztviselőket kezeltek. A kórház idén áprilisban is törvényt sértett, amikor egy elhunyt szerveit nem a soron következő beteg, hanem a sorban negyedik helyen várakozó páciens kapta meg, aki magas pozíciót tölt be az államigazgatásban. (intellinews.com)