Kövér László: Kinyílik az ember gumicsizmájában a bicska

INDULATOK
2021 június 04., 19:19

A házelnök nagyobbnál nagyobb megfejtésekkel szórakoztatta a Hírtv műsorvezetőjét péntek este. Amikor szóba jött, hogy az Európai Bíróság elutasította a magyar kormány keresetét a Sargentini-jelentés ügyében, Kövér László azt mondta, hogy az Európai Parlament az európai demokrácia elleni legnagyobb merényletek egyike. Szerinte az EP nem az európai demokráciáért van, hanem az ellen dolgozik. (Ehhez képest a Fidesz mégis mindig küld ki képviselőket.)

Nem veszi figyelembe azt, hogy Európa nem az európai emberek által lakott, hanem magyarok, flamandok, vallonok, franciák, olaszok stb. nemzetek lakják. Ezeknek megvan a maga hagyományrendszere, beleértve a jogrendszert is, megvan a maga kultúrája, nyelve, önazonossága, amihez ragaszkodnak, a történelme, amihez szintén ragaszkodnak, és tulajdonképpen ragaszkodnak a saját nemzeti döntéshozatali demokratikus mechanizmusaikhoz is. Mer csak addig demokratikus egy döntéshozatal, amíg a választó látja, hogy akit megválasztott, az mit csinál és miért csinálja. Lehet, hogy nem ért vele egyet, de akkor majd a következő választáson korrigálhatja a saját korábbi döntését” - magyarázta Kövér. Azokat pedig a bürokrácia és az oligarchia szekértolóinak tartja, akik szerint brüsszeli pártlistákról kell az Európai Parlamentben szavazni.

Aztán előkerült az is, hogy a parlamentben az ellenzéki pártok már azon versenyeznek, ki kap nagyobb büntetést Kövértől. „Érzem, hogy szándékosan hoznak olyan helyzetbe hétről hétre, hogy nekem ne legyen más választásom, mint szankciókkal élni. Mert két eset van: vagy elengedem a fülem mellett, akkor még rátesznek egy lapáttal a következő alkalommal, és akkor gyakorlatilag előbb-utóbb ellehetetlenül a parlament működése, vagy pedig a házszabály szellemében és betűjének megfelelően megálljt próbálok parancsolni a hülyéskedésnek” - mondta a házelnök. Ugyanakkor Kövér László tisztában van azzal, hogy ebből például Jakab Péter politikai hasznot tud húzni, „de hát engem ez nem kell, hogy befolyásoljon, mert attól még a magyar országgyűlés, az Országház mégsem kocsma, főleg nem a kocsma hátsó udvara”.

Arról, hogy az ellenzék „jóvátételt követel” az elmúlt 11 évért, Kövérnek az jutott eszébe: „Van annak egy diszkrét bája, amikor Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége az egyik erős figurája az egyesült ellenzéknek, amiben a valahai kisnyilasok hirtelen átöltöztek, mint a Terror Házában is van egy ilyen szoba, ami ezt a 45 utáni történelmi pillanatot örökíti meg, amikor ugyanez történt.” Ha ők kérnek jóvátételt, akkor a házelnök úgy érzi:

Kinyílik az embernek a gumicsizmájában a bicska, tehát azért mindennek van határa”.

Kövér László egyébként világtendenciának tartja, hogy parlamenti viták alacsonyabb színvonalúak. Ennek az oka pedig az, legalábbis nála úgy állt össze, hogy „a világ, főleg a baloldal tobzódása révén, szellemi értelemben eljutott arra a pontra, hogy immár nincs közös nevező jobb- meg baloldal, demokrata és republikánus, fideszes és jobbikos között, hanem gyakorlatilag a politika átalakult egyfajta hideg polgárháborúvá”.

link Forrás