Izraeli rendőrök őrizetbe vették és összerugdosták az al-Dzsazíra újságíróját Jeruzsálemben

külföld
2021 június 06., 13:59

Givara Budeiri az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak tudósított egy tüntetésről, a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarrah városrészből, amikor izraeli rendőrök lökdösni kezdték, majd őrizetbe vették. Amikor a vele lévő operatőr megpróbált a nő felé nyúlni, akkor összetörték a kameráját. Erről Hoda Abdel Hamid, a csatorna másik munkatársa számolt be, és azt is elmondta, hogy a rendőrök nem hagyták, hogy Budeiri megmutassa az izraeli kormány által kibocsátott sajtóigazolványát.

Givara Budeiri (középen)
photo_camera Givara Budeiri (középen) letartóztatása közben Fotó: FAIZ ABU RMELEH/Anadolu Agency via AFP

Budeirit órákkal később szabadon engedték, azzal a feltétellel , hogy 15 napig nem megy Sejk Dzsarrahba. (Ez az a városrész, ahol a legutóbbi, több mint egy hetes összecsapássá eszkalálódott izraeli-palesztin konfliktus kirobbant.) A riporter akkor mondta el a sajtónak, hogy bántalmazták is: „Mindenhonnan jöttek rám, nem tudom, miért, a falhoz rúgtak. Az autóban is nagyon összerugdostak.”

A nő sajtó feliratú mellényt viselt, ennek ellenére állítása szerint úgy bántak vele a rendőrörsön, mint egy bűnözővel. Nem vehette le a nehéz golyóálló mellényt és a szemét sem csukhatta be. Azzal vádolták, hogy megrúgott egy izraeli rendőrt, amit ő tagad. Szemtanúk sem láttak ilyesmit, és azt sem értették, miért pont vele bántak így, ugyanis a helyszínen még számos riporter csinálta ugyanazt, mint Budeiri.

link Forrás

Az esetet kritizálta a Riporterek Határok Nélkül (RSF) szóvivője, Sabrina Bennoui is, aki a letartóztatást megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak nevezte. „Ez egyértelműen sérti a sajtószabadságot, mert az újságíró felismerhető volt a sajtómellényéről, és az izraeli hatóságok nyilvánvalóan meg akarják akadályozniaz újságírókat munkájuk elvégzésében és a helyszíni tudósításokban” - mondta Bennoui. (Al Jazeera)