Meghalt a Boko Haram vezetője

Terrorizmus
2021 június 07., 04:18

Felrobbantotta magát Abubakar Shekau, a Nigériában iszlám kalifátus létrehozásáért harcoló Boko Haram terrorszervezet vezetője a rivális iszlamista csoport, a Nyugat-Afrikai Iszlám Állam (ISWAP) elleni harcok során, közölte a sajtóhoz vasárnap eljuttatott hangfelvételen az ISWAP, a Shekau haláláról napvilágot látott első hírek után két héttel.

A hangfelvételen hallható hang közölte, hogy Shekau május 18. körül, az ISWAP elől menekülve robbantotta fel magát. A bejelentés szerint Shekaut a Borno államban található Sambisa térségében kerítették be, ahol öt napig bujkált a rivális csoport harcosai elől.

A Boko Haram egyelőre nem nyilatkozott vezetőjének haláláról, a nigériai kormány egyik tisztségviselője által nyilvánosságra hozott hírszerzési jelentés azonban megerősítette Shekau halálát.

A Boko Haram jelenlegi vezetője, Abubakar Shekau egyik videóüzenetében, idén márciusban. (HO / BOKO HARAM / AFP)
photo_camera A Boko Haram jelenlegi vezetője, Abubakar Shekau egyik videóüzenetében, idén márciusban. (HO / BOKO HARAM / AFP)

Shekau 2010-ben vette át a Boko Haram irányítását, miután az előző vezető, Muhammed Yusuf rendőrségi őrizetben meghalt. Vezetése alatt a terrorszervezet több merényletet hajtott végre, és 2014-ben több északkelet-nigériai települést elfoglaltak azzal a céllal, hogy ott egy iszlám államot hozzanak létre, később azonban több, a Csád-tó környékén kiépített állást fel kellett adniuk a nigériai, csádi, kameruni és nigeri kormánycsapatokkal vívott harcokat követően.

Az ENSZ becslései szerint a térségben 2009 óta több mint 30 ezren vesztették életüket és 2 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat a dzsihadisták miatt. Shekau idején a szervezet több emberrablást is végrehajtott, a dzsihadistákat terheli a felelősség 276 iskolás lány elrablásáért is 2014-ben a nigériai Chibok városban. Az Iszlám Államnak hűséget fogadott ISWAP 2016-ban szakadt ki az iszlamista Boko Haramból, és immár ez a csoport van erőfölényben Nigéria északkeleti részén.

Elemzők szerint Shekau halálával - akinek a fejére az Egyesült Államok 7 millió dolláros (közel 2 milliárd forintos) vérdíjat tűzött ki - az ISWAP még inkább erősödni fog. (MTI, BBC)