Verekedésbe torkollott egy buli Jászapátiban, riasztották Pócs Jánost

bűnügy
2021 június 07., 14:15

Kemény hétvégéje volt Pócs János fideszes országgyűlési képviselőnek, akit egy kicsit elszabadult bulihoz hívtak segítségül Jászapátiban. Ennek az lett a vége, hogy megfenyegette őt egy alvilági kötődésű mulatós zenész, hogy Pócs a Facebookon emberkedhessen vissza. Nem, ezt nem én találom ki, és igen, nagyon jó film lenne, Csuja Imrével Pócs János szerepében.

link Forrás

A sztori részleteit a Telex.hu írta meg. Az történt, hogy egy lakodalmas zenésznél nagy buli volt a hétvégén az egyik gyermekének első áldozása alkalmából. A bulira az ország minden részéről jöttek, vagy kétszáz vendég volt, este is tartott a mulatság. Az egyik szomszéd panaszkodott, hogy hangos a zene, a bulizók viszont a hangerő letekerése helyett a reklamáló szomszédot verték meg a saját kertjében úgy, hogy Pócs szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülései lettek. A képviselő viszont ekkor még nem volt a helyszínen, ezután hívták segítségül a szomszédok.

"Ha valaki a segítségemet kéri, akkor az a dolgom, hogy odamenjek, és segítsek”– mondta a Telexnek Pócs, aki korábban Jászapáti polgármestere is volt. A képviselő a helyszínre érve, felmérve a helyzet komolyságát, fokozott rendőri intézkedést kért, addig ugyanis csak pár rendőr érkezett a helyszínre. Pócs riasztása után viszont 60-80 rendőr lepte el a bulit, és elvitték a házigazdát. Aki viszont még előbb megfenyegette Pócsot, hogy ő lesz a következő. " Várlak, de várnak még rád máshol is!" - üzente a mulatós zenésznek a képviselő a Facebookon, ezzel utalva arra, hogy az illetőt előállították.