A Fidesz csak visszaépíti, amit a kommunisták leromboltak? – Sportpolitikai eszmecsere kormány és ellenzék közt

sport
2021 június 08., 15:37

A magyar közéletben olyan kevés alkalom van, amikor a két politikai oldal képviselői leülnek egymással véleményeket ütköztetni, hogy amikor ez véletlenül mégis megtörténik, egy felelősségteljes újság azonnal delegálja egy munkatársát, hogy tekintse meg a „vitát”. Így jutott nekem az a megtiszteltetés, hogy megtekinthessem a XXI. Századi Intézet által rendezett „Sportpolitika: Finanszírozás és politika” munkacímű beszélgetést.

Bár itt valóban két politikai oldal ült egy asztalhoz, egyikük képviselője sem volt első vonalbeli politikus – olyan tényleg csak szökőévente egyszer történik meg Magyarországon. Így nem Orbán Viktor, minden idők legsportrajongóbb magyar miniszterelnöke és az ellenzék valamelyik prominens képviselője vitatkoztak, hanem csak a beosztottaik.

Egyfelől Murányi András, egykori sportújságíró és Népszabadság-főszerkesztő, ma Karácsony Gergely főpolgármester és reménybeli miniszterelnökjelölt sportügyi tanácsadója. Másfelől Szöllősi György jelenlegi sportújságíró, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Puskás- és Felcsút-ügyi valami, továbbá még vagy féltucatnyi hangzatos cím birtokosa.

A moderátori szerepet Szabó Lászlóra, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakkszövetség elnökére osztották. A korábban a Fideszben és a Fidesz-kormányokban is különböző pozíciókat betöltő Szabó higgadtan és pártatlanul vezette a beszélgetést, de a témától elkalandozó, az 1974-es Dózsa-Bayern BEK-elődöntő körülményein is hosszasan vitatkozó ex-kollégákkal nem volt könnyű.

A vitát különösen megnehezítette, hogy míg a profi kommunikátor és szükség esetén szemrebbenés nélkül hazudozó Szöllősi végig higgadt tudott maradni, az izgága, érezhetően sértett, a Népszabadság beszántásától érthető módon máig ideges Murányi többször is annyira kijött a sodrából, hogy saját magát is sikerült összezavarnia. Néha pedig akkora sportriporteri lózungokat mondott a „nincs barátságos meccs”-től a az ex-jugoszláv sportolók szemében látszódó délszláv háborúig, hogy talán még Vitár Róbert is felszisszent volna.

A politikai szembenállás ellenére az alaptézisben egyetértett Szöllősi és Murányi: sport és politika elválaszthatatlan. A vita inkább azon ment, hogy a jelenlegi kormány, amit Szöllősi szolgál, Murányi pedig megdönteni próbál, jól kapcsolja-e össze a sportot a politikával.

Nem meglepő módon Szöllősi szerint igen. A főszerkesztő kifejtette, hogy a rendszerváltás utáni posztkommunista kormányoknak semmi mondanivalójuk nem volt a sportról, és úgy általában is csak rombolni tudtak, például a Bozsik-programot is elkaszálták. Ezzel szemben a Fidesz 2010 után az előző nyolc évben „megszűnt” sportot ismét felkarolta, különösen a futballt, ami a legsiralmasabb helyzetben volt.

Szöllősi szerint akkor politikai öngyilkosságnak tűnt hozzányúlni a focihoz, és Orbán Viktor sem remélhetett ebből politikai hasznot. Mégis, ma már senki sem mondja, hogy ennek ne lett volna látványos eredménye.

Murányi közbevetésére, hogy Rákosi és Kádár alatt kezelték ilyen kiemelten a sportot és fürösztötték tejben-vajban a sportolókat, hosszas sporttörténeti vita alakult ki, többek közt a már említett Dózsa-Bayern meccset is érintve.

Szöllősi a magyar sport elmúlt 100 évének történelmét úgy értelmezi, ahogy a NER történelemfelfogása nagyjából az egész országét. Kezdetben vala a Horthy-korszak, aztán folyamatos hanyatlás, nagyjából 2010-ig. Ha voltak is sikerek, a helsinki olimpiától az Aranycsapaton át a Dózsa BEK-elődöntőjéig, azok mind a Horthy-korszakban megteremtett alapoknak köszönhetőek, amik még a kommunizmus legsötétebb éveiben is elegendőek voltak egy vébédöntőhöz és számtalan olimpiai aranyhoz.

Szöllősi még a kommunisták által meggyilkolt Szűcs Sándor nevét is bevetette, amire hála a jó istennek Murányi nem tromfolt rá a nyilasok által kivégzett Tóth Potya Istvánnal, mert akkor tényleg soha nem lett volna vége a történelmi sérelmek felhánytorgatásának.

Így Szabó moderátornak volt ideje ráterelni a két résztvevőt a következő pályára, a Nolimpia-kampány megvitatására. Szöllősi szerint ott is a szokásos baloldali rombolás történt: a Momentum ezzel a kampánnyal akarta felépíteni magát pártként. Azt ugyanakkor még ő is elismerte, hogy azon lehetne vitatkozni, hogy az olimpia mint sportesemény mennyire van válságban, és hogy meg lehet-e rendezni gazdaságosan.

Murányi ezzel szemben azt mondta, hogy olimpiát akkor érdemes rendezni, ha annak anyagi feltételei adottak, és a társadalom is odaáll az ügy mögé. Szerinte ez Budapesten nem volt így. Szabó moderátor itt tűnt egyetlen egyszer kissé részrehajlónak, mert egy valódi újságíró megkérdezte volna Szöllősit, hogy miért nem írták ki a népszavazást ahelyett, hogy gyorsan elálltak az olimpiai pályázattól, de erre sajnos nem került sor.

Ehelyett jött a legszórakoztatóbb pengeváltás, amiben Murányi amellett érvelt, hogy nem a sporttámogatással van a gond, hanem azzal, hogy Magyarországon ezt nagyon sok pénzt elszórva, alacsony hatékonysággal, viszont sok lopással csinálják, és talán nem kellett volna annyi milliárdot önteni Felcsútra.

Szöllősi szerint viszont a kormány csak egy történelmi igazságtalanságot tesz helyre azzal, hogy most abba a sportba önti a pénzt, amiből évtizedeken át csak kivették, és biztos vannak visszaélések, mint mindenhol, de nem ezt kellene kiemelni. És a TAO-pénzeket magáncégek adják utánpótlásra és létesítményfejlesztésre.

Következett egy újabb sporttörténelmi vita arról, hogy a jugoszlávok és a románok a rendszerváltás előtt hogy kezelték a sportok – és itt egy pillanatig úgy tűnt, mintha Szöllősi elismerően szólna Ceausescu nacionalista-szocialista, bőkezű sporttámogatási modelljéről – majd jött a nagy katarzis: mindkét fél egyetértett abban, hogy a budapesti úszó-EB apropóján kormány és főváros kulturáltan tudott együtt dolgozni a közös cél érdekében. Arra nem tértek ki, hogy mindez mennyibe került az adófizetőknek, és milyen hasznot hozott nekik.

A szerda esti magyar-ír barátságos focimeccsre Murányi 2:0-t, Szöllősi 2:1-et tippelt. Szöllősi szerint nyolc aranyat hoznak haza a magyar sportolók a tokiói olimpiáról, Murányi szerint kilencet. Ebben is majdnem egyetértettek.

(A beszélgetés a XXI. Század Intézet Facebookján teljes 55 perces egészében visszanézhető.)