Elutasították Ratko Mladic fellebbezését, élete végéig börtönben marad

háború
2021 június 08., 19:52

A hágai nemzetközi bíróság kedden elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a Balkán mészárosának is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.

Ratko Mladic 1993-ban
photo_camera Ratko Mladic 1993-ban Fotó: GABRIEL BOUYS

Mladic a 2017-ben hozott, életfogytig tartó szabadságvesztést elrendelő ítélet ellen a következő év márciusában nyújtott be fellebbezést, az ENSZ felügyelete alatt működő nemzetközi ügyészség tavaly augusztusban azonban a határozat fenntartását kérte. Az ítélet kihirdetését az eredeti ügyrend szerint tavaly márciusra ütemezték, azonban el kellett halasztani, egyrészt mivel Ratko Mladic műtéten esett át, másrészt a koronavírus okozta járványhelyzet miatt.

A hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmus keddi közleménye szerint a fellebbviteli kamara fenntartja Ratko Mladic életfogytig tartó szabadságvesztésére vonatkozó ítéletet, a döntés jogerős, további fellebbezésnek nincs helye.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) 2017 novemberében hirdetett ítéletet a boszniai szerbek hat egykori vezetője, köztük Ratko Mladic ellen muszlimok terhére a délszláv háború idején elkövetett etnikai tisztogatás ügyében. Mladic vezetésével a Szerb Köztársasági Hadsereg 1995 júniusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat Srebrenicában. A cél a muszlim közösség kiirtása volt. A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló törvényszék több ítéletében népirtásnak minősítette a boszniai szerb erők gyilkosságsorozatát. A srebrenicai mészárlás a boszniai háború legvéresebb tragédiája volt. Az 1992-1995-ös délszláv háborúban mintegy 100 ezren haltak meg, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.

Az ügyet korábban tárgyaló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) az egykori Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek ügyének tárgyalására jött létre. A törvényszék megbízatásának 2017. december 21-i lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) vette át. (BBC/MTI)