Arcfelismerő rendszert telepítenek a siófoki Petőfi sétány térfigyelő kameráira

POLITIKA
2021 június 09., 15:08
Életkép a Petőfi sétányról 2016-ból.
photo_camera Életkép a Petőfi sétányról 2016-ból. Fotó: Mihaly Erdei e

Arcfelismerő rendszerrel egészítik ki Siófokon a Petőfi sétány térfigyelőkamera-rendszerét. Lengyel Róbert, a város polgármestere a Facebookon számolt be arról, hogy a részben állami tulajdonú kínai Dahua Technology mintaprojekt keretében építi ki a megfigyelőrendszert, mely segítségével Lengyel leírása szerint a térfigyelőrendszer operátorai akár a tömegben is megtalálhatják a sétányon szabálysértést, bűncselekményt elkövetőket.

link Forrás

A szakmáját nézve rendőr Lengyel a posztja alapján potenciális bűnelkövetőként tekint a tömegre. Mint írja, városuk legfrekventáltabb sétányán "az ott hömpölygő tömeg, a rengetek vendéglátó hely, a programok melegágyai a jogsértésnek is".

Tájékoztatása szerint ezért most az országban egyedülálló módon "39 új, mesterséges intelligenciával ellátott kamerát" szerelnek fel. Posztja szerint az arcfelismerős kamerarendszert a jövő nyárra üzemelhetik be.

A rendszert, mint írtuk, részben a kínai állam tulajdonában álló Dahua Technology szállítja majd. Ez a cég szerepet vállalt a kínai állam ujgurok elleni kampányában is, az ő arcfelismerő rendszereiket is bevetik a nyugati Hszincsiang tartományban élő muszlim kisebbség erőszakos asszimilációjában. Az ujgurok elleni kampányban játszott szerepe miatt a Dahua 2019-ben felkerült az amerikai kormány feketelistájára is.

A cégnek két súlyos adatbiztonsági botránya is volt, hackerek 2016-ban és 2017-ben is hozzáférést nyertek kamerarendszereikhez, a korabeli beszámolók szerint "bárki átvehette az irányítást az eszközök operációs rendszere felett.

2021 márciusában az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) "elfogadhatatlan nemzetbiztonsági kockázatnak" minősítette a Dahua szolgáltatásait és eszközeit. 2021. június elsején pedig az elektronikai és fizikai biztonsági rendszereket szolgáltatók amerikai érdekképviselete, a Security Industry Association is kizárta soraiból a Dahuát, mivel állításuk szerint megsértette a szervezet etikai szabályait.