Kőhalmi Zoltán iránymutatást kér a közmédia vezetőjétől, hogy tőle ne vegyék el a Karinthy-gyűrűjét

KULTÚRA
2021 június 11., 19:41

Mint pénteken kiderült, Galla Miklós a héten levelet kapott, amely szerint bár korábban úgy tudta, ő kapja majd idén a humoristáknak járó Karinthy-gyűrűt, a díjat osztó grémium szerint a "közelmúltbéli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével", ezért mégsem kapja meg a díjat.

A hír eléggé sokkolta a humorista társadalmat, a Karinthy-gyűrűvel már kitüntetett Kőhalmi Zoltán gyorsan írt is egy levelet Dobos Menyhértnek, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának, aki Gallával is közölte a rossz hírt. A levelében, amelyet Facebook oldalán is megosztott, azt írja:

"Mivel a díjat a mai napig nagy becsben tartom, (egyszer betörtek hozzánk, de nem találták meg, máskor meg nekem kellett visszalopnom a kislányom babaházából), semmiképpen sem szeretnék olyasmit tenni vagy nyilatkozni, amivel utólag érdemtelenné válnék a díjra."

"Kérném, küldje el írásban, mit tehetek, és mit nem, illetve szívesen vennék egy általános iránymutatást, ha esetleg váratlan helyzetbe kerülnék, és önálló gondolatokat kellene megfogalmaznom."

photo_camera Kőhalmi Zoltán Fotó: botost/444.hu

Kőhalmi szerint amikor megkapta a díjat, elfeljetették vele közölni, hogy tevékenységének a “közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével” kell összeegyeztethetőnek lenni, ő pedig nagyon meg volt illetődve, ezért nem kérdezett rá. Most viszont, hogy tudja, ez szempont, javasolja "az összes eddigi díjazott értékrendjének, szellemiségének átvilágítását, nehogy megbújjon közöttük egy érdemtelen."

"Segítségükre lehet, hogy mindegyikükről számos leleplező erejű hangfelvétel készült, ahol hosszan fejtik ki saját nézeteiket, valaha ezt nevezték Rádiókabarénak.""Sajnos ezen felvételek jó része Önöknek már nincs meg, mert 2010-ben a Rádió új vezetése kihajította az egyedülálló kabaréarchívumot. Szó szerint a folyosóra dobálták a szalagokat, kizárólag a közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével összeegyeztethető módon. Szerencsére volt olyan munkatárs, aki az utolsó heteiben nem sajnálta a fáradságot, és amit tudott, bedigitalizált. Megkaptam tőle, úgyhogy nekem elég sok minden megvan, oda tudom adni." - írja a "pillanatnyilag Karinthy-gyűrűs" humorista.