Már 65 ezren írták alá a Budapest Pride petícióját az orosz mintájú homofób propagandatörvény ellen

POLITIKA
2021 június 14., 06:29

És több mint 18 ezren jeleztek vissza a Propagandatörvény helyett elfogadást! című tüntetésre, írja sajtóközleményében a Budapest Pride, aminek sajtószóvivője úgy fogalmazott, „a Budapest Pride Felvonuláson kívül LMBTQ jogi tüntetés ekkora társadalmi támogatottságot még soha nem kapott”.

A Pride petíciója itt olvasható.

Hétfő délután hat órára a Parlament elé szervez tüntetést számos civil szervezet, hogy így tiltakozzanak a fideszes politikusok által benyújtott törvénymódosítási javaslatok ellen, mely révén orosz mintára indulhatna állami homofób kampány az LMBT-közösség tagjai ellen, az iskolákból pedig kitilthatnák a kormány által nem megfelelőnek bélyegzett szervezeteket, illetve az általuk végzett szexuális felvilágosító oktatást.

„Egészen gonosz az a kormány, ami képes gyerekek életét veszélyeztetni politikai haszonszerzés érdekében. Az LMBTQ témákat is érintő iskolai programok, lelkisegély-szolgálatok korlátozása vagy betiltása kimondottan káros, akár fiatalok életébe is kerülhet” – mondta a tüntetés egyik szervezője, Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

A jogvédők mellett tiltakozott a törvényjavaslat ellen a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ Szekciója, a Magyar Reklámszövetség és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is.

A Reklámszövetség elítéli a nemváltás és a homoszexualitás megjelenítésének szabályozását, továbbá aggasztónak tartja, hogy a tervezett törvényjavaslat összemosná a pedofíliát a nemi indentitással. Hasonlóan reagál közleményében a MÚOSZ is, azt írták, „az alapvető tájékozódás joga sérül, ha bizonyos napszakokban a médiát törvénnyel arra kényszerítik, hogy elhallgasson valós jelenségeket, folyamatokat, mentális és biológiai különbözőségeket. A magyar törvényhozás most ezt akarja elérni. Ráadásul összemos két, össze nem függő dolgot, a több bűncselekménnyel is összefüggésbe hozható pedofíliát, és a homoszexualitást illetve a nemváltást, amelyek semmilyen módon nem tekinthetőek bűncselekménynek.”