Több ezren tüntetnek a homofób törvény ellen

június 14., hétfő 17:05

A helyszínen lévő tudósítóink szerint több ezren tiltakoznak hétfő este a Kossuth téren a kormánypártok által pedofilellenes törvénytervezetnek nevezett javaslatcsomag homofób és transzfób elemei ellen. A javaslatról kedden szavaz a parlament.

Fotó: Halász Júlia - 444

Kocsis Máté még májusban kezdte el - ahogy akkor írtuk - folytatásos szappanoperában bemutatni a pedofília ellen hozott javaslatait. Első körben olyan intézkedéseket jelentett be, hogy például listáznák a pedofilokat, szigorítanák a vonatkozó büntető törvénykönyvi passzusokat és eltiltanák az ilyen cselekményért elítélteket bizonyos munkaköröktől.

"Amikor még kezdő voltam a háztartásvezetésben, akkor sem mostam össze ilyen durván semmit." Fotó: Halász Júlia - 444

A múlt héten azonban érkezett néhány módosító a benyújtott javaslathoz a kormánypártoktól, amelyeknek már az égvilágon semmi közük nem volt a pedofilokhoz. Ezek alapján

  • megtiltanák a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítését és megjelenítését,

  • nem lehetne iskolai előadást tartani ezekben a témakörökben,

  • korlátoznák vagy kitiltanák azokat a civil szervezeteket, amelyek nincsenek nyilvántartásba véve (ezek főleg a liberálisnak tartott szervezetek),

  • és tilos lenne olyan reklámot elérhetővé tenni 18 éven aluliaknak, amely öncélúan ábrázolja a szexualitást, illetve a homoszexualitást és a nemváltást népszerűsíti.

Még aznap megírtuk, hogy a benyújtott módosítók esetében szó sincs arról, hogy azokkal a pedofília ellen bármilyen módon küzdeni lehet. Sokkal inkább tűnik egy orosz típusú homofób kampánynak. Gulyás Márton aktivista hétfőn reggel a 444-en megjelent publicisztikában kérte az ellenzéki pártokat a törvénytervezet parlamenti vitájának bojkottjára. A Jobbikon kívül minden ellenzéki párt a bojkottot választja kedden. Hétfőn pedig tíz civil szervezet hívására ötezernél is többen gyűltek össze a Kossuth téren.

Fotó: Ács Dani - 444
Fotó: Halász Júlia - 444

Este fél nyolcig beszédeket mondanak a civil szervezetek képviselői, illetve meleg és transznemű emberek. Fél nyolckor valamilyen látványos akciót tartanak majd a törvénytervezet ellen. A 444 tudósítói szerint békésen zajlik minden, Budaházy Györgyék is csendben tartják a táblájukat.

Budaházyék különvéleménye a tüntetésen. Fotó: Horváth Bence - 444
Fotó: Horváth Bence - 444