A homoszexualitást a pedofíliával összemosó magyar törvény még az eredeti orosz mintánál is szigorúbb

POLITIKA
2021 június 16., 07:38

„Az a jogszabály, amit a magyar Országgyűlés a napokban készül elfogadni, valójában csak annyiban tekinthető orosz mintájúnak, hogy az alapötlet (tehát a gyermekvédelemre való hivatkozás, illetve a gyermekvédelemre vonatkozó törvények módosítása) hasonló. Tartalmilag azonban a magyar jogszabály-tervezet lényegesen szélesebb körű és szigorúbb LGBTQI ügyekben, mint az orosz”

- írta hétfőn Rácz András, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi és Politikatudoményi Intézetének egyetemi docense. A törvényjavaslatot azóta kedden elfogadták a parlamentben, sőt, még meg is tapsolták magukat érte a kormánytagok.

Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Gulyás Gergely szavaz az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. június 15-én.
photo_camera Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László és Gulyás Gergely szavaz az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. június 15-én. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A történész-politológus saját Facebook oldalán hasonlította össze a magyar törvényt egy propagandatörvényként elhíresült 2013-as orosz jogszabállyal, és elemzése végén arra jutott, hogy Orbán Viktor még a Putyin-rezsimnél is drasztikusabban diszkriminatív szabályokat alkotott.

Rácz András szerint az orosz és a magyar jogrendszer különbségei ellenére is le lehet vonni néhány fontos következtetést, például:

  • Az orosz jogszabály nem mossa össze szándékosan (már címében is) a pedofíliát a homoszexualitással, míg a magyar igen.
  • Az orosz jogszabály az LMBTQI-körben maradva csak a „nem hagyományos” (ezt nem definiálja pontosan, de a gyakorlatban ez a homoszexuális kapcsolatot jelenti) szexuális kapcsolat ábrázolását és népszerűsítését tiltja 18 év alattiak körében. A magyar verzió viszont nemcsak a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését tiltja, de a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést és a nem megváltoztatását is, és azt is, hogy a 18 év alatti személyek ilyesmiről egyáltalán halljanak.
  • A magyar törvény egy később megalkotandó listán való szerepléshez köti, hogy mely - az iskolai állományon kívüli - személy/szervezet végezhet szexuális kultúrával, nemi élettel kapcsolatos foglalkozást. A törvény ugyanakkor csak felhatalmazza az oktatásért felelős minisztert, hogy dolgozza ki ennek szabályait, határidőt azonban nem jelöl ki hozzá. Tehát amíg a miniszter nem adja ki ezt a rendeletet és el nem kezd működni a nyilvántartás, addig egyetlen ilyen foglalkozást sem tarthat egyetlen szervezet sem. Ilyen típusú korlátozás az orosz törvényben egyáltalán nincs.

Urfi Péter korábban Orosz mintára indít homofób kampányt a kormány, az iskolákból kitilthatják a nem megfelelő szervezeteket című cikkében írt részletesen a törvényjavaslat hátteréről és emberi jogi szervezetek azzal kapcsolatos kritikáiról.